EseményekMotorverseny

Csajok a célban

altVasárnap véget ért a 2012-es Dakar Rali. Szerencsére idén is akadt néhány női induló, akik sikeresen teljesítették a távot, ráadásul jópár pasit is maguk mögé utasítottak.

 Motoros csajok mindössze ketten indultak – Rosa Romero Font és Laia Sanz – közülük pedig csak Laiának sikerült elérnie a perui célig. Laia a verseny elején kicsit gyengén indult, de hamar bekerült a mezőny első harmadába, és egészen a 39. helyig menetelt a 97 versenyben maradt motoros közt. Laia egyébként tavaly ugyanezen a helyen végzett, amivel elnyerte a kategória legjobb női indulója címet.

A quad szekció egy szem hölgye, Camélia Liparoti javított tavalyi 10. helyezésén, idén az összesített 9. helyen fejezte be a versenyt. A quadosok közül mindössze 12-en teljesítették a két hetes versenyt. 

Az autósok közt pilótaként induló két hölgy, Isabelle Patissier és Stephanie Manns is célba ért. Patissier az előkelő 29. míg Manns a 65. helyen végzett. Ebben a kategóriában az utolsó szakaszon 78 páros állt rajthoz.

A másodpilóták közül egyedül a férjével versenyző Christina Favre teljesítette végig a versenyt, és végül a képzeletbeli „dobogó” 35. helyét szerezték meg. Eugenie Decré és társa az Andok csúcsaival még megküzdöttek, ám a 9. szakaszon kénytelenek voltak feladni a versenyt. Tőlük is szerencsétlenebbül járt Adriana Andreani, akik már az első szakaszon sem tudtak rajthoz állni.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A kamionosok közt sem Fina Roman, sem Eleonora Dal Pra nem jártak sikerrel. Fina Roman csapata a 10. szakaszon adta fel a versenyt, Dal Pra csapatáról azonban sem azt nem közölték, hogy feladtál volna sem azt, hogy hanyadikként értek végül célba.

Az induló nők eredményei:

           Szakasz                                     
 Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
Laia Sanz 80 56 57 66 57 51 50 45 41 40 41 40 39
Rosa Romero Font 141 129
Quad
Camelia Liparoti 21 14 13 11 10 10 10 10 8 9 9 9 9
Autó (pilóta)
Isabelle Patissier 19 24 22 24 23 21 21 21 28 27 26 29 29
Stefanie Manns 116 88 84 68 78 75 66 65 66 64 65
Autó (másodpilóta)
Eugenie Decré 25 25 20 17 14 15 16 14
Christina Favre 66 66 60 64 55 43 42 42 40 34 35 35 35
Adriana Andreani
Kamion (másodpilóta)
Fina Roman 35 24 25 25 22 26 36
Eleonora Dal Pra 63 46 59 58 55 51 41

A rali négy kategóriájának győztesei: 
Motor: Cyril Despres – KTM
Quad: Alejandro Patronelli – Yamaha Raptor 700 
Autó: Stephane Peterhansel – Mini All 4 Racing
Kamion:  Gerard De Rooy – Iveco Powerstar

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük