KiemeltMotorokMotoros jogosítvány

Attrocitások a motoros suliban – amikor egy nő motorozni szeretne

Motoros iskola csajok a motoronSokan furcsálják, hogy miért kell a nőknek különcködnie, miért kell nekik külön vezetéstechnikai tréning meg külön, csak csajos pályanap. De aki még nem volt a bőrünkben, nem tudja, hogy milyen megalázó tud lenni, amikor a férfiak, akár az oktatók is lekezelően bánnak velünk csak azért, mert nők vagyunk.

Álljon itt néhány tagjaink élményeiből, hogy jobban megértsék azok is, akik még soha nem tapasztaltak ilyesmit.

“Amikor odamentem az első órámra a régi oktatohoz, volt ott egy masik csaj, aki első órán úgy rótta a köröket a 125-ösön, mint a huzat… Én meg csak lestem. Nyilván mondták az ismerősök, hogy ne higgyem el, hogy ma ült először motoron, és gyakorolgat valahol valakivel, de akkor is egy zsák molylepkének éreztem magam.

Volt egy másik csajszi, aki már gyakorlottabb volt, de láttam rajta is, hogy fél, sokszor esett már, és nem javitották ki, csak magától próbálgatott valamit. Meg egymás közt, amit tudtunk megosztottuk, ki mire figyeljen, mi lehet hasznos stb. És voltunk vagy minimum 20-an az órán. Volt, hogy 30-40 percet vártam, mire sorra kerültem.

Tudtam, hogy nem úgy fog menni mint, aki pelenkás kora óta motorozik, de kicsit nagyobb segítségre számítottam. Az oktatónak voltak ott ismerősei, pasik, másik oktatók, stb, akik suspusoltak meg nevetgéltek, ha egy lány került sorra, hogy végigmenjen a pályán.

Így válassz motoros iskolát!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Minden alkalommal borzalmasan éreztem magam, ahogy hazamentem. Tenyleg sírtam, miközben hazavezettem a kis 50 cc-es Vespámmal. Aztán egyik alkalommal volt ott egy másik oktató a csapatával, és rajta láttam, hogy foglalkozik a tanulókkal. A nyolcasokat pl. újra és újra megcsinaltatta azokkal, akiknek nem ment.

Segített, mit rontott el és hogyan csinálja. És én igenis megkérdeztem, hogy nem tudna-e átvenni, mint oktató. “Hátizé, nem lehet jajj… Suliváltás, jó ez az oktató, maradjak csak nála…” stb stb.

Tényleg abba akartam hagyni, és elképzeltem, ahogy belenyugszom abba, hogy örökre benzincsirke leszek. De az egyik ismerősöm azt mondta nem szabad feladni. Végül vidéken találtam meg az oktatómat, aki egyszerre max 3 tanulóval foglalkozik az órán. És mire odakerültem már bőven mínuszból indultam.

De megérte váltanom, mégha közben pont változott is a rutinpálya. Ha az első fickónál maradok, SOHA nem lett volna meg a jogsim.

És akkor azt nem említettem, akik úgy jöttek a tanfolyamra, hogy ja, amúgy 6 éve motorozik, de megfogták a rendőrök múltkor és el kellett jönnie megcsinálni. Az apja meg 18 éve motoros, azóta sincs jogsija… ‘hát nem azzal megy ugye….’ Meg volt egy srác egy KTM-mel, 3 éve megy vele, most jött el letenni a jogsit. És ők nem csak a falu végén motorozgattak. Jah, hát így könnyű jól menni a pályán… Mi becsületesek meg küzdünk és ismerkedünk egyáltalán a motorral meg a súlyponttal…

És egy másik hozzászóló:

“Nálam az oktató közölte hogy nem vállal korlátlanra, mert lány vagyok, végül uncsim az egyik közös ismerősük esküvőjén rábeszélte, hogy elvállaljon. Rutinpályán egyszer voltam vele, odaadta uncsimnak a motort, hogy majd ő oktat. Forgalomban 2x vezettem vele, abból egyszer a kocsiban ültem, és a végén közölte ez azért volt, mert az A1-et nála csináltam és látta, hogy megy nekem. Másik iskolát akartam, ahol meg azt mondták mennyek oda ahol az A1-et csináltam.” – tipikus 22-es csapdája ugye. (A szerk.)

Miért rombolják le a férfiak a motoros nők önbizalmát?

De miért is alapvetés az, hogy csak a férfiak motorozhatnak?

“Az ilyen “ódivatú” oktatóktól mentsen meg az Isten minden nőt! Nekem még nagymamám is motorozott 18 évesen 45 kilósan. Az ásotthalmi erdészetnél ő osztotta a fizetéseket a munkásoknak szerte a környéken. Esőben, sárban a motorral. A végén még kisebb dolgokat is kellett szerelnie, mikor nem volt segítsége és műszaki hiba adódott. Sok kilométert megtett, mire megszervezték, hogy jogosítványa is legyen, hogy hivatalosan is tehesse a dolgát. Sosem értettem hogy a motorozáshoz miért kell inkább férfinak lenni.”

És persze van ellenpélda is, mert nagyon sok elégedett motoros nő is kikerül a motoros iskolákból:

“Hát csajok, az én volt oktatóm, aki tényleg nagyon profi motoros azt mondta, hogy a nők sokkal ügyesebbek és szebben motoroztak, mert jobb an odafigyelnek a technikára és megfontoltabbak, mint sok férfi aki csak húzza neki ész nélkül!

 

Szóval azoknak a lányoknak, akik még nem találták meg a tökéletes, empatikus, normális oktatójukat, azt javaslom, keressenek tovább! Ha te is ebben a cipőben jársz, legjobb, ha jelentkezel Csajok a motoron előkészítő csoportunkba, ahol sok olyan lány van, akik mostanában csinálták a jogosítványt, és tudnak tanácsokat adni akár iskola vagy oktatóválasztáshoz is.

 

Címlapfotó: miagolio

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük