Amikor egy álom megvalósul – A történelmi Route 66 – 2. rész
A navajo-k földjén
A Canyon de Chelly-ben ébredtünk. Urasan reggeliztünk, mivel a drága lodge-ban csak a kávé volt ingyen. Előző este a motorokról leszállva Imi azt mondta, hogy q… szépnek kell lenni ennek a kanyonnak, hogy azt mondhassuk, hogy megérte. Valóban sokat fektettünk bele, nemcsak a plusz kilométerek, hanem az út minősége miatt is. A rossz úton majd szétestek a motorok.
Megérte – volt az első szavunk, amikor az első megállónál lenéztünk a kanyonba. Lélegzetelállító látvány fogadott, no meg a navajo árusok. Péter rögtön le is akart ereszkedni a mélybe. Szerencsére le tudtuk beszélni, hogy lesz még látnivaló arrébb is. Hát lett. Csak egy fotót mellékelek a Spyder toronyról bizonyításul. Fantasztikus látvány az egyre mélyülő meder, az ezerféle alakzat. Fent simára kopott kövek, a függőleges szikla a vörös ezer árnyalatával és lent, 220 méter mélyen a folyó galéria erdővel, szántókkal, homokpadokkal, házakkal vegyesen.
Pueblo indiánok lakták, ha jól emlékszem BC 600 és AD 300 között (krisztus előtt 600-időszámításunk szerint 300 – a szerk.). Gazdálkodtak odalenn, ami jó védelmet is biztosított. Egy tekintélyes palota nyomait is feltárták, de távcső híján csak kis maszatot láttunk belőle a sziklafalon. Aztán jöttek a hopi indiánok pár száz év múlva, majd ők is elköltöztek és akkor jöttek a navajók. Ma is az ő területük, akár a Grand Canyon.
A Chelly-nek is csak az egyik ágát tudtuk bejárni, gyalogtúrára sem futotta, hátsó utakon indultunk a Grand Canyon felé. Látványos egy út volt, végig navajo területen. Település 50-100 kilométerenként volt csak, de ha ritkán is, lakott a táj. Szerény házak, lakókocsik itt ott elszórtan. Néha lovak, marhák a félsivatagos területen, és sziklák mindenütt. Jó lett volna a zenéinket hallgatni menet közben, de motorjaink egetverően hangosak, az MP3 nem tud velük konkurrálni.
Még este előtt megérkeztünk a Grand Canyonba. Ennek méretét fel sem tudtuk fogni. Csak a keleti bejáratnál lévő kilátóba mentünk fel, aztán jött a reménytelen szálláskeresés. Az irdatlan méretű parkban csak két-három helyen van egyáltalán épület. Szállás alig, de az is jó drágán. Egy vagyonért aludtunk egy szobában, mi Imivel a földön, és örültünk, hogy egyáltalán lett helyünk. Jócskán besötétedett, mire dűlőre jutottunk.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Aztán elmentünk vacsorázni egy másik vagyonért. Sorba kellett állni, hogy bejussunk az étterembe. Persze jól éreztük magunkat egy Budweiserrel a kezünkben, mígnem az ott várakozó egyik pár egy videót mutatott nekünk szatmári muzsikával. Hát kik voltak? A Dűvő! Jaj, mondom, én ismerem őket. No, erre elolvadtak, és bizonygatták, hogy milyen fantasztikus emberek és, hogy mennyire szeretik a Juhász Erikát is. Washingtoniak, nem is magyarok, de rendszeresen hívnak ki magyar zenészeket.
Aztán az asztalunkhoz küldtek egy Henessyt, ami igencsak jól esett. A pincér is igen kedves volt, megígérte, hogy jön Budapestre legközelebb. Na hát itt tartunk: ez a Grand Canyon és olcsó szállás keresés…
