EseményekMotoros túra

Amikor egy álom megvalósul – A történelmi Route 66 – 2. rész

route 66 motoros tura 51Texas

Miközben a mosás és szárítás fárasztó munkáját végeztük, sötét felhők jelentek meg az égen. Mire felmálháztuk a motorokat, elkezdett esni, és mi a legjobbat tettük, amit tehettünk, ledőltünk az ágyra. Egy jót aludtunk és fél 11-re el is állt az eső. Ugyan az út vizes volt, de megúsztuk szárazon. Hogy behozzuk a lemaradást, sok látnivaló mellett elrobogtunk, de az indiánokat nem akartuk kihagyni.

Az egyik csomóponton aztán végre találtunk egy indián kézműves boltot, ahol persze az első erszényen felfedeztem a Made in China feliratot. De azért sok szép igazi tárgy volt. Itt vettem egy álomfogót, ami a rossz álmoktól megszabadít, talán épségben hazaér.

Az izgalmat az okozta, hogy Peti elhagyta a Harley kulcsát. Égen-földön kerestük, nem volt sehol, pótkulcs nincs. Jó nagy területet pásztáztunk végig, és óriási szerencsével a bölény kerítésénél a fűben megpillantottuk. Peti már zártörésen gondolkodott, de azért leizzadt rendesen az alatt a húsz perc alatt, amíg reménytelenül kerestük. Itt, nem messze találkoztunk egy helyes cheyenne indián párral. A lány 16 éves korában volt Európában, Hollandiában és Belgiumban tipit építettek. Biztosítottuk az indián népet a magyarok rokonszenvéről.

route 66 motoros tura 52Aztán jött a préri, ami szerfelett változatos. Felfedeztem, hogy van egy egyszerű mechanikus gázkar-rögzítő a motoron, így el tudtam engedi a kormányt és tudtam videót csinálni az útról.

Egy nagyon elegáns kilátót is megnéztünk, ahol emléket állítottak a vadnyugat eseményeinek. A fekete esőnek, amiről azt hitték, hogy itt a világvége. Tíz óráig tombolt a szél az óriási szárazságban, gigantikus mennyiségű talajt hordott el és fedett be a por. Táblát kapott Quanah Parker, aki huszonévesen a legkeményebb indiánok, a comanch-ok vezére lett bátorsága és taktikai érzéke miatt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

route 66 motoros tura 54Tíz évig keményen harcoltak a telepesek, a katonák és a bölényvadászok ellen, mígnem óriási erőkkel támadták meg őket. A véres Vörös Folyó menti csata után Parker feladta a reménytelen küzdelmet és békecsinálóvá vált. Ő tárgyalt a kormányokkal, sikerrel és még a végén gazdag és befolyásos lett. Még az államfőt is meghívta farkasvadászatra, aki el is fogadta a meghívást.

A nap végén megérkeztünk Amarillo-ba, ahol bevetettük magunkat a nagy Texanba. Itt lehet kb. 1,5 kg-os steaket enni ingyen egy óra alatt, de ha nem sikerül, akkor 70 dollárt kell fizetni. Na itt volt igazi vadnyugati hangulat, a lányok csizmában és kalapban szolgáltak fel, szólt a zene, ordítoztak a szakácsok, ha kisült a hús. Végre egy igazi, méretes steaket ettünk. Utána norvég motoros lányok (asszonyok) ugrottak a nyakunkba, amit meg is örökítettünk.

route 66 motoros tura 38A szálláskeresés több mint izgalmas volt, neten foglaltam az étteremtől 700 méterre, hogy még egy sörre vissza tudjunk menni. Na, ebből 7 mérföld lett, ennyit a kütyükről. Szorongva néztük a híradót. Holnaptól itt nagy viharok várhatók. Láttuk a nyomait, a ripityára tört benzinkutat, házakat. A szél egy Boeing 747-est emelgetett állóhelyben, félelmetes.

A nagy izgalom miatt, hogy lecsap-e a vihar, korán keltünk másnap. Ahogy lehetett tűztünk nyugatra. Amarillo határában még megnéztük a Cadillac farmot, ahol szabadon lehet festeni rájuk. Vastagon fedi a földbe ásott kocsikat a festék. Neonsárga festékkel ráfestettük logónkat, az Easy Huns-t. Ha meghallják, hogy Hungary, akkor bólogatnak, de igazából nem tudják, hogy hol van. De azt hogy Attila és a hunok, azt igen! Attila vérszomjas fenevad volt valami filmben, amit persze láttak.

route 66 motoros tura 8Aztán menekültünk nyugatra az eső elől. Négyszer kapott el, de épp csak a széle. Fohászaink meghallgatásra találtak! De megálltunk a Midpoint Cafénál, ami a 66-os út felét jelző táblánál van. Aztán nyomtuk és nyomtuk, jól el is fáradtunk. A préri néhol átváltott bokros övezetbe, aztán feltűntek Új Mexikó hegyei, egyre változatosabb lett a táj.

Texasban elhaladtunk egy marhatelep előtt. Pont olyan volt, mint a Bolygónk a Föld c. filmben. Elképesztő tömegben, zsúfoltan, egy kopár mezőn álltak, egy fűszál se volt semerre. Kopott teherautó vitte a takarmányt, annak savanyú bűze sem volt jobb a telep átható szagánál. Ó, az otthoni istállók illata! Az nem Eu konform, ezt meg elnézik a hatóságok?

Albuquerque-ben töltöttük az estét. Elmentünk egy Harley dealerhez, ahol BP gumit cseréltetett. Épp buli volt, így városnézés helyett ott töltöttük az estét. Színes társaság volt, sok őrült motoros.

 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük