A Griff MC XIX. bulija Tiszaföldváron
Szombaton már annyian voltak a medencékben, hogy alig lehetett látni a vizet az emberektől. És még mindig érkeztek új vendégek… Annak is örültünk, hogy a kis társaságunk talált egy szabad sarkot a medencében, ami persze részben fedett volt. Én persze aktívan menekültem a nap elől, de nem sikerült olyan jól… Bár, ahogyan néztem az embereket, csak piros hátakat, vállakat láttam.
Történt egyszer, hogy békésen üldögéltem a söröcskémmel a vízben, és hallgattam a haverok őrültködéseit, amikor megszólalt mellettem egyik ismerősünk halál nyugodtan: „Van egy pók a hajadban. Az baj?” Teljesen lemerevedtem, főleg, amikor a barátném azt mondta, hogy ne kérdezzem meg, mekkora, gyorsan eltűnteti. Még a vízben is támadnak! Pedig, nem vizipók-csodapók volt, hanem egy szárazföldi dög.
Na, ezt már megelégeltem, és egyébként is szétázott a bőröm, szóval elhúztam onnan a csíkot. Ekkor kezdődtek a vetélkedők, ezért millió ember gyűlt össze a nagymedencénél. A vizes póló versenyről lemaradtunk, bár nevezni egyikőnk sem akart. Bár, a férfi ismerőseink is inkább üldögéltek a medencében, nem volt kedvül kikászálódni onnan.
Elindultunk hát lángosozni, amikor már mindenki átöltözött, és a sátraknál tömörült. Mire végeztünk, elkezdődtek a koncertek, a Blues Company, az Ossian, a Bikini és a Tequila játszott. Befészkeltük magunkat a medencék melletti egyik söröző-kajáldába, és onnan hallgattuk a zenét. Jó pár sör legurult, mire eljutottunk a sátorig…
A vasárnap reggel nem is volt egy kellemes élmény, mivel azt hittem, szétmegy a fejem. A nyár már korán reggel dühöngött, alapjáraton is leizzadtunk, hát még a pakolás közben…
Nagyon jó buli volt, az tény… De az is, hogy már ezt a területet is kinőtte a találkozó. Kíváncsian várjuk, mi lesz jövőre! Egy egész városnyi helyet kell szerezni…
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |