EseményekMotoros találkozó

Az augusztusi motoros fesztiválok is elmaradnak a COVID-19 világjárvány miatt

Elmaradnak az augusztusi motoros fesztiválokA globális koronavírus-járvány ellenére, amely az mindeddig világszerte közel 700 000 embert ölt meg, a Sturgis Motorcycle Rally-t a korábbi tervek szerint megtartják. Épp ma kezdődik a hatalmas buli.

A város mintegy 7000 lakosa a következő héten várhatóan 250 000 motorossal szaporodik. A V-twinek folyamatos özöne már napokkal korábban megkezdődött, és augusztus 16-ig változatlanul folytatódik majd.

A becslések szerint negyedmillió résztvevővel a 80. Sturgis Rally minden bizonnyal a világjárvány kezdete óta tartott legnagyobb nyilvános események közé tartozik, ha nem egyenesen a legnagyobb lesz a jelenlegi helyzetben. Normál esetben rally körülbelül félmillió motorost fogad, de a becslések szerint ez a szám idén a felére csökken.

Az USA dél-dakota államának lakosai annak ellenére jogosan aggódnak, hogy az államot eddig egyszer sem zárták le a vírus miatt.  Az ország minden tájáról érkező motorosok beáramlása kezelhetetlen koronavírus-fertőzést eredményezhet a térségben.

Sturgis város lakosainak több mint 60 százaléka támogatta a rally elhalasztását a vírustól való félelem miatt, de mivel a helyi vállalkozások éves jövedelmük nagy részét a rally ideje alatt keresik meg, a városi tanács úgy határozott, hogy a rally meg lesz tartva.

De mi van Magyarországon?

A magyar motorosok nem ilyen szerencsések… vagyis nézőpont kérdése. A múlt heti kormányinfón bejelentett határozat szerint ugyanis augusztus 15. után is fennmarad a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó 500 fős korlátozás.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az idei szezon utolsó reménysugara is elveszett, azok a rendezvényszervezők, akik eddig még reménykedtek benne, hogy az augusztus 15. után esedékes rendezvényeiket meg tudják tartani, most sorban mondják le a találkozókat. Apró fény az éjszakában, hogy van, akinek van alternatív ötlete a megoldásra.

Ezen a hétvégén nincs a naptárban már egy nagyobb buli sem, hiszen a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivált átették augusztus 10-ről szeptember 10-re. Hogy akkor mi lesz a rendezvény sorsa, erről még nincs információm. Kisebb, baráti rendezvényeket azért még találsz, ha mennél valahova. Nekem ezekről a programokról van tudomásom.

Úgy tűnik, néhány motoros klub megpróbálja mégis megtartani a rendezvényt 500 főre korlátozva. Véleményem szerint ez nem biztos, hogy rossz megoldás, sőt, az az érzésem, akik ilyen feltételekkel is ott lesznek ezeken a bulikon, visszakaphatják a régi, 20 évvel ezelőtti motoros bulik feelingjét a hatalmasra nőtt fesztiválok helyett.

A kunmadarasi Extrém fesztivált nem érinti a korlátozás, hiszen ez nem egy zenés-táncos rendezvény. Ha tehát motoros programra vágysz augusztus 20-án, ott a helyed a dragarénában!

 

Lapozz, a cikknek még nincs vége!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük