A félelmetes nyolcas
Az első óra utáni sikerektől megnőtt az önbizalmam, örömmel nyugtáztam, hogy nem estem el. Nem is vagyok olyan béna!
Nos, igaza volt Lajosnak, az oktatómnak, miszerint újra kell indítani az agyunkat, mint a számítógépeket, a sok információ után. Ezt az első gyakorló óra végén közölte.
Az a nehéz az egészben, hogy mind a négy végtagunkkal ellentétes dolgokat kell művelni a motor vezetése közben. Ahhoz, hogy összehangoltan tudjuk kezelni a kuplungot, a gázt, a váltót, a fékeket, sok-sok gyakorlás kell. És persze érzéssel kell csinálni!
Ha pasi lennék, azt mondták volna, hogy úgy bánj a motorral, mint egy nővel szokás: finoman. De azért így is megkaptam ezt a kijelentést, ugyanis két újdonsült oktatóval ismerkedtem meg. Lajosnak el kellett mennie, ezért a pomázi rutinpályán két kollégája féltő gondjaira bízott.
Ugyanazokat a műveleteket gyakoroltam eleinte, mint az első órán. Azután elkezdtem nyolcasokkal próbálkozni, de még bóják nélkül. A fiatalabbik oktatóm közben beszélgetett velem, és bár a nyolcasok nem lettek nyolcasok, de így sem borultam el a mocival. Meglepődve vettem észre saját magamon, hogy nem a vezetésre koncentrálok – most kuplung, visszavenni a gázt, esetleg fék –, hanem a mondandómra, és még nevetgélni is tudtam.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Idősebbik tanár bácsim az autós tanítványát várta, és miután megérkezett a srác, felváltva használtuk a pályát, gondosan kikerülgetve egymást. Közben persze élveztem a napsütést, a hatalmas köröket a pályán, és állandóan vigyorogtam, mint a vadalma. Amikor elhaladtunk egymás mellett autós sorstársammal, idős oktatóm mindig integetett, én meg változatlanul mosolyogtam a motoron.
Egyszer, amikor megálltam, odabattyogott hozzám az öregúr. Egy tipikus ősz hajú, szakállú, megfontolt, halálosan nyugodt embert képzeljetek el. Nos, így szólt: „Edina, tudja, honnan ismerszik meg a boldog motoros: tele van a foga muslicákkal.” A bogarakat egyelőre megúsztam, de hiába, nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról. A legszörnyűbb az volt, hogy még a HÉV-en sem. Legalábbis alig… Hatalmas erőfeszítésekbe telt, hogy ne csináljak magamból hülyét, mert magamban vigyorgok…
Telt-múlt az idő, róttam a köröket, a nyolcasokat, aztán egyszer közölték velem, hogy mára végeztünk. Még egy utolsó utat kikönyörögtem, de azután is alig tudtak leszedni a motorról. Úgy néztek rám, mint akik ufót látnak: el sem voltam fáradva.
Arra is rájöttem, hogy mennyire kikapcsolja az ember lányát a motorozás. Odafelé még agyaltam bizonyos dolgokon a HÉV-en, de visszafelé már annyira lenyugodott a lelkem, hogy úgy éreztem magam, mint aki valamilyen meditációs kurzuson vett részt.
