Strange Horde buli Törökmezőn
Mi van az akksival? Menetszél helyett „menetvíz”. Végre megérkeztünk! Hol van a kulcs? – a május végi Strange Horde MC motoros találkozó röviden-tömören. De mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik…
Szombat reggel, amikor felébredtem a verőfényes napsütésre, boldog voltam, hogy nem esik az eső, és hamarosan indulunk Nagymaros-Törökmezőre. Úgy gondoltam, én kis naiv, hogy felülünk a motorra, és egy szemvillanás alatt oda is érünk a bulira. Akkor még nem sejtettem, hogy a sors nem így gondolta.
Miután a jó barátom megérkezett Veszprémből Budapestre, hogy felszedjen és tépjünk a találkozóra, az Intruder megmakacsolta magát. A vadiúj akksival nem stimmelt valami, ezért be kellett tolni a motort, hogy beinduljon. Az óbudai Máltai Szeretetszolgálat épülete előtti parkolóban kínlódtunk. Gondoltam egyet, mivel „szeretnek szolgálni”, hátha segítenek. Így is lett, megtolták a vasat a fickók. Végre adott ki hangot a moci, és elindulhattunk az úti célunk felé.
Meg kellett állnunk egy benzinkútnál az út kb. felénél. Itt már neki veselkedtem, fájós bokával, és betoltam a motort egy félreeső kis utcában. Szép látványt nyújthattunk a járókelőknek, de legalább nevettek egy jót, ahogyan én is, miközben elképzeltem magunkat kívülről.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Az égen vészjóslóan tornyosultak a sötét felhők, a Duna húzta lefelé az esőt. Egy utcai árustól megtudtuk, hogy rossz felé jöttünk, mert Visegrádnál át kell kelni a komppal. Könnyebben megúsztuk volna a dolgot, ha Vác felől közelítjük meg Törökmezőt. Visszafordulni már nem volt értelme, ezért újra a lovak közé csaptunk. Persze menet közben ránk szakadt az ég. Félreálltunk, esőruha fel, aztán nyeltük a vizet Visegrádig. A kompjáratot lekéstük, és majd’ egy órát kellett várnunk a következőre. De legalább addig megszáradtunk, ugyanis ott már újra sütött a nap.
Még több kép a galériában!A türelmemről nem elhíresülvén, folyamatosan vergődtem, hogy későn érünk oda; miről fogok írni, így sem tudtunk már csütörtökön jönni; miért nem jön hamarabb a komp… Így kitöltöttem a várakozás idejét, és már a Dunáról csodálhattuk a visegrádi Fellegvárat. Amint átértünk a túlpartra, rögtön találkoztunk motorosokkal, akik segítettek – ismételten – betolni a mocit. Most már aztán senki és semmi nem állhatott az utunkba! A világ legboldogabb embere voltam, amikor megláttam a találkozó bejáratát. Végre megérkeztünk!
A Strange Horde MC motoros kánaánt varázsolt a haragos zöld füvű, buja erdővel körülvett rétre. Megnyugtató volt végre látni a színpadot, a sörsátort, a sok-sok bikert és nem utolsó sorban a motorok felhozatalát. Végigsétáltunk a táboron, a motoros cuccokat mustrálva, és még a felvonulásról visszaérkezőket is elcsíptük. Amikor már állt a sátor, és egy padon ülve sörözgettünk, hallgatva a sztorizgatásokat, rögtön elfelejtettem a viszontagságos utunkat. A színpadon a Smith&Wessons játszott és csak gyűltek az új; a régi ismerősök a sörsátornál. No, de a bónusz fekete leves még csak ezután jött…
A jó öreg Deák Bill előadására már sok motoros gyűlt össze a színpad előtt. Az egyre jobb buli látványára erőt vettünk magunkon, hogy feltápászkodjunk a helyünkről. Jöhet egy kis rock&roll! A koncert közepén megszólalt a barátom, hogy nincs meg a motor kulcsa… Kérdőn, majd rémülten néztem rá, és elkezdődött a keresés. Bejártuk az egész tábort, ahol csak megfordultunk. Biztosan leesett a kulcstartóról… Lassan ott tartottunk, hogy boldog-boldogtalan a kulcsot kereste. A pultnál már úgy köszöntek, hogy „még mindig nem adta le senki”. A Strange Horde klubtagok is riadóztatták egymást, hogy nincs meg a haver kulcsa. Nem is lett. Elnyelte az a bizonyos haragos zöld fű…
Reggel keresés folyt. köv., a pultban szintén semmi, a takarítóknál dettó. Újabb kétségbeesés hullám. Végül telefonos segítség. Milyen egy igazi jó barát? Hát, olyan, aki Veszprémből képes elmotorozni a pótkulccsal Törökmezőre.
Szinte már mindenki elindult hazafelé a sok biker közül, miután felébredtek az éjszakai dorbézolásból, és a kávé hatására enyhült a kábulat. Most írhatnám: olyan vagányak voltunk, hogy a táborbontást is látni akartuk… Egy újságíró a végsőkig kitart… De nem, ez most csak részben igaz. A felpakolt motoron és mellette néztük, hallgattuk vágyakozva, hogy mindenkinek beindul a mocija.
Nagysokára megérkezett a kulcs, és búcsút intve a Strange Horde-nak, elindultunk Óbudára. Gyönyörű napsütésben tettük meg az utat. Később megtudtam, hogy miután leszálltam a motorról, semmi baja sem volt, pöccre indult. Szomorúan konstatáltam, hogy ez az Intruder nem bír engem. De én azért is bírom őt…!
