fbpx
EseményekMotorverseny

Csapatváltás házon belül

Stephanie Laier a 2011-es versenyszezont már a Diga KTM csapatában kezdi.

A kétszeres női WMX világbajnok eddig a Red Bull KTM Factory Racing Team színeiben, a KTM egyik gyári csapatának tagjaként versenyzett a motokrossz versenyeken. A 2011-es versenyszezont azonban már a KTM másik gyári csapatával, a Diga KTM Racing Teammel kezdi meg. Így eddigi ellenfele, a szintén német Maria Franke ezentúl csapattársa lesz.

A Diga KTM is az eddigiekhez hasonló sikereket vár Laiertől. Főleg, mivel egy teljesen új motort kap majd az új szezonra, amivel nem csak a világbajnoki futamokon áll majd rajthoz, hanem a Holland Bajnokságon is részt vesz majd. Újdonsült csapattársa is izgatottan várja a közös munkát. Franke reméli, hogy sok új trükköt és technikát eltanulhat majd honfitársától, amivel remélhetőleg javít majd jelenlegi világbajnoki ötödik helyezésén.

“Nagyon boldog vagyok, hogy továbbra is a KTM támogatását élvezhetem, és már nagyon várom, hogy az új csapattal dolgozhassak. Már alig várom a következő szezont, hiszen sok új emberrel ismerkedhetek majd meg, és szeretném, ha a Diga KTM is büszke lehetne a közös teljesítményünkre. Nem győzöm elégszer megköszönni a gyárnak, és a menedzseremnek azt a rengeteg támogatást, amit kapok tőlük. Nélkülük nem válhattam volna ilyen jó versenyzővé.” – mondta Laier.

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x