Motorozni tanulok
Fantasztikus érzés, amikor az ember lánya a kezébe veszi az irányítást a motoron. De addig rögös út vezet…
Nos, ez velem főként így esett meg, és még történik jelenleg is. De ne szaladjunk ennyire előre! Két és fél évvel ezelőtt elkezdtem a jogsi megszerzését Debrecenben. Az elméleti okításon ugyebár az történt, mint bármelyik más motoros sulinál: leadták a szükséges anyagot, tanuld meg, gyakorold a számítógépes programon, és vizsgázz le.
Még az egészségügyi oktatást is kibírtam valahogy, a bábun való gyakorlást, de az ottani megmérettetésnél sokkal jobban izgultam, mint ez elméletin. Azért ez is meglett, szerencsére! Csak az volt a rossz, hogy a velem bent lévő csajt meghúzták, és már másodszorra nem sikerült a vizsgája…
Azt le kell szögeznem, hogy semmilyen motorozással kapcsolatos tapasztalatom nem volt még akkor. Annyi sem, hogy benzintyúk lettem volna. A rutinpályán voltunk jó páran tanulók, de én voltam az egyetlen nulla ismerettel. Ilyenkor akaratlanul is szégyelli magát az ember, holott nincs értelme, mert azért van az oktató, hogy megtanítson.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Nem így történt! Elhadarta a fickó, hogy mi micsoda a motoron, és menjek… Eleinte még oké is volt minden, aztán kezdtem felbátorodni, de még mielőtt örülhettem volna, elvesztettem az uralmamat a motor felett és elestem. Szépen mattra mentek a térdeim, és a halogatás állapotába kerültem, hogy majd folytatom.
A „majd folytatomból” eljutottunk a jelenig és Szentendréig. Mivel két év után lehetne ott továbbcsinálni, ahol abbahagytuk, erről már lecsúsztam. Viszont, a plusz félévben még benne vagyok, ami annyit jelent, hogy ismétlő elméleti vizsgát kell tennem. Átjelentkeztem a debreceni iskolából. Rátaláltam egy olyan motoros sulira, és oktatóra, Erbei Lajosra, aki már az első órán visszaadta az önbizalmamat. Ugyanis, amikor úton voltam az első rutinpályás tanórámra, a debreceni baleset lüktetett az agyamban, és féltem egy kicsit.
Szépen, lassan, lépésről-lépre haladtunk. Először csak szoktam a motort, ültem rajta kicsit, aztán beindítottam, üresből egyesbe raktam, és csúsztatott kuplunggal elindultam-megálltam. Ezt gyakoroltam, míg biztosnak nem éreztem magamat. A kuplungra kicsit nehezen éreztem rá, sokszor lefulladtam. Mindig elcsaptam a végét, nem tartottam meg, amikor már elindult volna a vas.
Be kell ismernem, hogy türelmetlen típus vagyok, és utálom, ha nem megy elsőre valami. Persze, tudom, hogy ez lehetetlen, mert senki sem úgy születik, hogy rögtön tud vezetni. A szégyenérzet, mert nincs még tapasztalatom a motorvezetésben, teljesen elpárolgott belőlem. Lajos átragasztotta rám a türelmét, mert mindig mondogatta, hogy nyugodjak meg, menni fog az, csak gyakorlás kérdése minden. Az, hogy benzintyúk már voltam sokszor az utóbbi időben, és már megszoktam, hogyan kell együtt mozogni a motorral, sokat segített.
A kuplungos sztori után jött a következő lépés: egy kis gázzal elindultam, és már a lábaimat is feltettem a tartókra. Pár kör megtételével kezdtem érezni az egyensúlyt, meg tudtam fordulni és váltottam is egyesből kettesbe.
Jóleső fáradtság kerített hatalmába az óra után, és próbáltam memorizálni a tanultakat. Végre nem éreztem magam idiótának, hanem egy csajnak, aki motort vezetni tanul és tök jó volt az első órája.