Motorozni tanulok
Fantasztikus érzés, amikor az ember lánya a kezébe veszi az irányítást a motoron. De addig rögös út vezet…
Nos, ez velem főként így esett meg, és még történik jelenleg is. De ne szaladjunk ennyire előre! Két és fél évvel ezelőtt elkezdtem a jogsi megszerzését Debrecenben. Az elméleti okításon ugyebár az történt, mint bármelyik más motoros sulinál: leadták a szükséges anyagot, tanuld meg, gyakorold a számítógépes programon, és vizsgázz le.
Még az egészségügyi oktatást is kibírtam valahogy, a bábun való gyakorlást, de az ottani megmérettetésnél sokkal jobban izgultam, mint ez elméletin. Azért ez is meglett, szerencsére! Csak az volt a rossz, hogy a velem bent lévő csajt meghúzták, és már másodszorra nem sikerült a vizsgája…
Azt le kell szögeznem, hogy semmilyen motorozással kapcsolatos tapasztalatom nem volt még akkor. Annyi sem, hogy benzintyúk lettem volna. A rutinpályán voltunk jó páran tanulók, de én voltam az egyetlen nulla ismerettel. Ilyenkor akaratlanul is szégyelli magát az ember, holott nincs értelme, mert azért van az oktató, hogy megtanítson.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Nem így történt! Elhadarta a fickó, hogy mi micsoda a motoron, és menjek… Eleinte még oké is volt minden, aztán kezdtem felbátorodni, de még mielőtt örülhettem volna, elvesztettem az uralmamat a motor felett és elestem. Szépen mattra mentek a térdeim, és a halogatás állapotába kerültem, hogy majd folytatom.
A „majd folytatomból” eljutottunk a jelenig és Szentendréig. Mivel két év után lehetne ott továbbcsinálni, ahol abbahagytuk, erről már lecsúsztam. Viszont, a plusz félévben még benne vagyok, ami annyit jelent, hogy ismétlő elméleti vizsgát kell tennem. Átjelentkeztem a debreceni iskolából. Rátaláltam egy olyan motoros sulira, és oktatóra, Erbei Lajosra, aki már az első órán visszaadta az önbizalmamat. Ugyanis, amikor úton voltam az első rutinpályás tanórámra, a debreceni baleset lüktetett az agyamban, és féltem egy kicsit.
Szépen, lassan, lépésről-lépre haladtunk. Először csak szoktam a motort, ültem rajta kicsit, aztán beindítottam, üresből egyesbe raktam, és csúsztatott kuplunggal elindultam-megálltam. Ezt gyakoroltam, míg biztosnak nem éreztem magamat. A kuplungra kicsit nehezen éreztem rá, sokszor lefulladtam. Mindig elcsaptam a végét, nem tartottam meg, amikor már elindult volna a vas.
Be kell ismernem, hogy türelmetlen típus vagyok, és utálom, ha nem megy elsőre valami. Persze, tudom, hogy ez lehetetlen, mert senki sem úgy születik, hogy rögtön tud vezetni. A szégyenérzet, mert nincs még tapasztalatom a motorvezetésben, teljesen elpárolgott belőlem. Lajos átragasztotta rám a türelmét, mert mindig mondogatta, hogy nyugodjak meg, menni fog az, csak gyakorlás kérdése minden. Az, hogy benzintyúk már voltam sokszor az utóbbi időben, és már megszoktam, hogyan kell együtt mozogni a motorral, sokat segített.
A kuplungos sztori után jött a következő lépés: egy kis gázzal elindultam, és már a lábaimat is feltettem a tartókra. Pár kör megtételével kezdtem érezni az egyensúlyt, meg tudtam fordulni és váltottam is egyesből kettesbe.
Jóleső fáradtság kerített hatalmába az óra után, és próbáltam memorizálni a tanultakat. Végre nem éreztem magam idiótának, hanem egy csajnak, aki motort vezetni tanul és tök jó volt az első órája.
