EseményekKiemeltMotoros túra

14 éve volt az első Csajok a motoron Csigatúra

2010. szeptember közepén volt az első Csigatúra, amit a Csajokamotoron.hu fórumának, a CsamClub.hu-nak a tagjai szerveztek. Akkor csaknem harminc résztvevője volt a kezdő motorosok számára szervezett, ottalvós túrának. Idén 17 motorral mentünk ugyanebből a célból egy Budapest-Esztergom kört.

Anno Sunny azért kezdte el szervezni a túrát, mert az 50 cm-es robogóval nagyjából esélytelen volt, hogy bármilyen motoros társasághoz csatlakozzon egy hosszabb túrára. A maximális 80-90 km/órás sebesség fárasztó egy nagyobb motorral, így eldöntötte, hogy toboroz maga mellé társakat, akik elkísérik. Még ketten jelentkeztek, hogy ugyanebből az okból csatlakoznának.

Végül az akkoriban nagyon aktív fórum tagság lelkesen vállalta, hogy csatlakoznak a kicsikhez, és ha kell, csigatempóban kísérik el őket Mezőberénybe, miközben egyúttal vigyáznak is rájuk a veszélyes útszakaszokon. A buli végül olyan jól sikerült, hogy később 4 éven keresztül minden évben volt Csigatúra.

Tavaly az egyik régi tag, Aranka vetette fel az ötletet, hogy fel kéne eleveníteni ezt a jó szokást. Egyútal be is vállalta a szervezést, így egy kellemes kezdő túrát vezényelt le a Dunakanyarba és vissza Budapestre.

És mivel a visszatérés nagyon sikeresnek bizonyult, idén sem maradhatott el a Csigatúra.

Korábban még soha nem vettem részt ezen a kezdőknek szervezett motorozáson, hiszen a léghűtéses Harley-Davidsonnak nem barátja a 35 fokos hőségben araszolgatás, de mivel idén van egy Honda CL 500 Scrambler tartós teszt motorom, ez kiváló alkalom volt, hogy megnézzem, hogy motoroznak a kis csigák.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
https://youtu.be/aAYchr_ezAo

2024. augusztus 11-én, vasárnap 9:30-kor volt a találkozó a Kisceli postánál Óbudán, ahol egész szép számmal összejöttünk. Összesen 17 motort számoltam, viszont az indulásig Aranka nem került elő. Később kiderült, hogy reggel valami problémája volt a fékkel, és már nem volt idő megjavítani, úgyhogy volt még az az opció, hogy a párja motorjával jön, de azt meg kölcsönvette az öccse. Végül, hogy mégse maradjon le a saját túrájáról, maradt az, hogy személyautóval követte a csapatot.

full

Az egész túra nem volt túl hosszú. Amikor valakinek meséltem róla korábban, annyit mondott, hogy ja, ezt egy óra alatt megjárom… na jó, de ez egy motoros túra, itt nem az a lényeg, hogy gyorsan megjárjuk, hanem hogy motorozzunk egy jót és a megállóknál traccsoljunk egy kicsit.

Az első megállónk az Üvegtigris volt, ahol lehetett enni-inni, kávézni és beszélgetni is, valamint a fotózkodás sem maradhatott el természetesen. Innen Esztergom felé vettük az irányt. A benzinkútnál ismét rövid pihenő következett, majd a harmadik megállónkhoz, Leányfalura indultunk tovább, ahol egy közös ebéd volt a program.

Még több kép a 2024-es Csigatúráról a galériában

Így leírva tényleg nem tűnik nagy számnak, de a törzsgárda ismét készült egyenpólóval, és még rózsaszín tütüket is hoztak a csajok. Nekem is jutott egy, így már egész nagy feltűnést keltettünk. A megállóknál többször is megkérdezték tőlünk, hogy leánybúcsús menet vagyunk-e, amire a csajok egyhangúlag válaszolták azzal a bizonyos hangsúllyal, hogy „Dehogyis! Még csak az kéne!”.

full

És hogy a motorokról is essen némi szó: meg kelet állapítanom, hogy a kis csigák felnőttek. Alig volt igazi kicsi, kezdő motor. Egy Honda PCX 125 és egy Yamaha YBR 250 mellett Anett hozott még egy Benelli Tornado 125-ös minimotort, valamint egy KTM 390 volt a következő „kismotor” a sorban. A többiek 500-650-700 ccm körüli motorokkal voltak. Persze voltak köztünk olyanok, akik még csak tanulgatják a motorozást, úgyhogy nekik hasznos volt egy a túra csigatempóban.

A kánikula ellenére a csajok nagyon lelkesek voltak, így miután 16:00 óra körül elbúcsúztunk Budakalászon, még megemlítették, hogy jó lenne este elmenni a nightride-ra, de addig is még motorozni kéne, mert ha hazamennek, akkor nehéz lesz újra elindulni. Én mégis hazamentem, de később felnyaláboltam a lányom és megnéztük, hogy milyen is egy ilyen nightride a csajokkal, akik közül többen még mindig tütüben voltak este 7 órakor.

Szóval akkor lesz Csigatúra jövőre is?

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük