CsajokMotoros csajok

Wicca a csúcsra tör

kis viki interju 4A hazai sportvilágban sok kiemelkedő honfitársunk öregbíti Magyarország nemzetközi hírnevét. A motorsport területén is büszkélkedhetünk sok sikeres versenyzővel. Az utánpótlás folyamatos, és ennek nyomán újabb és újabb csillagok tűnnek fel. Magyarország motorversenyzői égboltján Kis Viki – becenevén Wicca – is ilyen tündöklő csillag, aki egyre fényesebben ragyog.

Wicca-val egy sajtótájékoztatón sikerült beszélgetnem. Épp az akkor legutóbbi versenyeredményének örömmámorában úszott, ahol egy elhagyott kontaktlencse, a nagyon erős szél és az így az aszfaltra felhordott homok és motorjának nem megfelelő keréknyomása ellenére is szép eredményt produkált. Azóta már több versenyen túl van, melyek hol szerencsés bukással, hol előkelő helyen való célba éréssel végződtek.

Lépésről lépésre halad előre, gyűjti a tapasztalatokat, csiszolja technikáját, és úgy néz ki, eddig minden új ismeretet a hasznára tudott fordítani. A H-Moto Team versenyzőjeként mindent megkap ahhoz, hogy karrierje szépen épüljön, és ő ezt kiváló teljesítményével, odaadó hozzáállásával honorálja nekik.

Wicca kedves, közvetlen lány, és látszik rajta a riportalanyi rutin, mivel a média rendszeresen faggatja sikereiről, a versenyek részleteiről. Muszáj felkészültnek lennie, mert idővel egyre többet fogják keresni a riporterek, újságírók.

Wicca először bátyja révén került a motorozás közelébe. Egyéb családtagok nem vettek részt a motorozás iránti lelkesedés kialakulásában, de ennyi neki épp elég volt ahhoz, hogy szerelembe essen a gyors masinákkal.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Robogón tette meg az első kilométereket, ami után több gépet is kipróbált. Ahhoz, hogy Wicca nő létére belevágjon a motorversenyzésbe, nem volt rá hatással hazai motorversenyző. Nála véletlenszerűen jött a pályamotorozás. A kezdetekkor egy 250-es motorral szelte a kilométereket.

2010. április elején, 18 éves korában egy kecskeméti márkakereskedőnek, – aki maga is versenyző – Papp Lászlónak köszönhetően kipróbálhatta magát egy 1000-es gépen is. A próbakör sikeres volt, Wicca teljesen megfertőződött. A szárnypróbálgatás végképp meggyőzte arról, hogy ez neki való pálya, és még abban a hónapban indult is egy versenyen. Ez az első megmérettetés a 2010. április végén a Hungaroringen rendezett Dunlop Trophy for Ladies volt, mely kizárólag hölgy versenyzők számára indult. A mi Kis Vikink itt azonnal az előkelő második helyezést érte el, ami nagyon jó kezdet volt számára, és meghozta az azóta is töretlen optimista hozzáállást is.

A H-Moto Team-nek köszönhetően anyagi szempontból nem kell aggódnia karrierje építése közben, mivel a magyar csapat mindenben támogatja őt. Természetesen a bevételt hozó profi versenyzői státusz kiépítése a cél, mely érdekében mindent meg is tesz. Amíg ez be nem következik, Wicca egy budapesti motoros boltban dolgozik eladóként, mely a valós főállása. Ennek köszönhetően munkája során is motoros közegben mozog. Aki betér az üzletbe, ne lepődjön meg, hogy egy igazi motorversenyző segít neki ruhát, kesztyűt vagy sisakot választani. Ért hozzá, ebben biztos lehet mindenki. Álma az, hogy a Világbajnokságon indulhasson, és természeten hogy meg is nyerje azt.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük