HírekKultúraMotoros zene

Máté Évi, a Powertrip alapító-gitárosa

powertrip mate eva4A balatonföldvári szétvarrott gitáros, Máté Évi méltán gyarapítja a zenészcsajok – reméljük egyre növekvő – táborát hazánkban, ugyanis remekül játszik.

Évi, amellett, hogy gitározik, cikkeket ír és számos rock eseményen fotóz újságoknak, portáloknak, saját portfólióját is gyarapítva.

Többek között arról beszélgettünk, hogyan jutott el Földvárról Pestre, és a rock bandáktól a saját zenekarig.

─ Általános iskolás koromtól kezdve jártam zeneiskolába. Először furulyáztam, később klarinétoztam. Fúvós zenekarban is játszottam, majd pár év kimaradt a zenélésből.

Mindig is szerettem rock koncertekre járni, s amikor láttam, hogy egyre több ismerős, barát is zenél, rájöttem, milyen jó lenne, ha egyszer én is játszhatnék egy bandában.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A hangszerek közül a gitárt éreztem magamhoz a legközelebb, ezért 18 évesen, autodidakta módon elkezdtem tanulni, de azért volt pár ismerősöm is, aki mutatott ezt-azt az elején. Azután otthon, Balatonföldváron csatlakoztam egy zenekarhoz. A főiskolai évek alatt pedig Budapestre költöztem.

De akkor hogyan játszottál az együttessel?

─ Az első zenekar, amiben játszottam akkorra már feloszlott, s ugyan volt még pár próbálkozás Földváron utána, nem nagyon lehetett összehozni egy épkézláb bandát. A fővárosban hirdetés útján találtam rá az esztergomi székhelyű Angelus-ra, akik ekkor Pesten próbáltak. Kifejezetten női gitárost kerestek, de nem is gondoltam, hogy miért, csak szimpatikus volt a leírás: aztán kiderült, hogy csajbandáról van szó.

Az első közös demónk, amin már én játszottam, 2005-ben készült el, a nagylemezünk pedig 2008-ban. Közben jött a Buttercup, ahol az Angelussal párhuzamosan játszottam. Harmadikként pedig egy feldolgozás zenekar, a Cherry Bomb akadt az utamba. Sajnos úgy alakult, hogy a másik két banda idővel feloszlott, s maradt a Cherry Bomb a csajzenekarok közül, ami ugyan abszolút sikeres lett, azért nekem egyre jobban elkezdett hiányozni a saját zene, a feldolgozások mellett (amikből amúgy nagyon sokat tanultam). Ott volt közben, illetve még mindig létezik az Eejit Midget nevezetű zenekar is, de mivel az énekesünk közben Írországba költözött, ezért nem sűrűn koncerteztünk.

És a Powertrip?

─ Már nagyon érlelődött bennem a saját banda gondolata, s volt pár dal-ötletem, amiket elkezdtem otthon összerakosgatni. Végül, Jutasi Szandra basszusgitárossal, akivel a Buttercupban játszottunk együtt, 2013-ban megalakítottuk a Powertrip-et. Ketten kezdtük el, aztán szép lassan találtunk tagokat, de azóta volt két csere is. A jelenlegi felállás tavaly ősz óta létezik, mégpedig két sráccal: Kovács Tamás Viktor énekel és Harsányi „Hari” Péter dobol.

Hogyan születnek a dalok?

─ Általában gitártémákat, riffeket szoktam írni, ahogy Szandra is, és a próbákon együtt összerakjuk a számot Harival, aztán jöhet az ének, amivel együtt persze még tovább gyúrunk a dalokon. Időnként előfordul, hogy összeáll nagyjából egy teljes dal a fejemben, akkor itthon összerakom, bepötyögök hozzá némi dobot is, és volt már, hogy egy-két ének ötletet is feldúdolgattam, de azért ez ritka. Az első EP-hez ugyan én írtam a szöveget, de az újabbakhoz már Tamás hozza.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük