Egy ifjú tehetség, Miri, akit vonz a japán stílus, s remek portrékat rajzol, előszeretettel készít uv-tetoválásokat a budapesti Invictus Tattoo-ban.
A fiatal hölgy, Dúzs Csenge „Miri” egy éve tetovál a neves szalonban, és a beszélgetésünk kapcsán kiderült, hogy ő honosította meg az Invictusban, a hazánkban lassan szárnyait bontogató UV-tetoválások készítését.
Legutóbb két éve jártam a tetováló szalonban, ami azóta új helyre költözött, nem messze az előző épülettől. Tehát, vadiúj környezetben várják az itt dolgozók a vendégeket.
Mirivel leültünk az egyik helyiségben beszélgetni, s miután világossá vált, hogy egy fogászati szakasszisztenssel állok szemben, nos, ledöbbentem. A törékeny lányról nem gondoltam volna, hogy ez az eredeti szakmája… De persze, nem a szíve szerinti…
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
− Két éve tetoválok. Eleinte munka mellett csináltam. Fogászati szakasszisztens voltam, és nagyon nem szerettem. Egy régi kedves barátom tetováló, s amikor az első tetoválásomat készítette, felajánlotta, hogy megtanít használni a gépet. Gyerekkorom óta rajzoltam – az első zsírkrétával kezdődött az egész történet… Festettem, szobrászkodtam, de csak hobbi szinten. Akartam tanulni, de a szüleim nem támogatták, nehogy egy nincstelen művész váljon belőlem.
− De nem ülnénk itt, ha nem győzött volna a művészet…
− Állandóan panaszkodtam a tetováló barátomnak, s ő mondta, hogy hagyjam ott a munkámat, dolgozzunk együtt és milyen jó lesz így az élet. Szóval, nála kezdtem a pályafutásomat. Sokat járt/jár ki Németországba expókra, és ott voltam egyedül kezdőként, ami nem volt olyan jó… Beadtam a jelentkezésemet ide, az Invictushoz. Gyuszi, a főnök, a rajzaim miatt hívott vissza, és mondta, hogy a szárnyai alá venne. A kisebb mintákkal kezdtem, azután egyre nagyobbak jöhettek szóba.
− A szüleid hogyan fogadták a döntésedet?
− Eleinte nagyon féltettek, hogy ugye nem fogok tudni megélni ebből, hiszen öt évig dolgoztam fogászati asszisztensként, s az egy biztos állás volt, amit otthagytam. De, a tetoválás mentőmellény volt, amit bedobott nekem az Élet, és ezt ők is belátták.
− Hogyan kezdted a gép használatának gyakorlását?
− Az elején műbőrön próbálkoztam. Vannak olyan vékony gumilapok, amiket kifejezetten tetoválóknak alakítottak ki erre a célra. Egy ilyenen kezdtem el tanulni, vonalakat húzogatni. Ez csak arra jó, hogy érezd a gép súlyát, hogyan rezeg; hogyan tudsz egy egyenes vonalat húzni egy nehéz rezgő valamivel. Utána jött a disznóbőr, ami nagyon hamar elkezdett oszlani, és hát egy halott szövet, ami nem ugyanaz, mint a normál emberi bőr… Ott sem nagyon tudtam magam kiélni. Vannak, akik a narancsot ajánlják, de azt még nem teszteltem. Biztosan szemen spriccelt volna a lé… Egyébként, anyukám volt az első, akire tetováltam. Egy pici mintát készítettem neki, és annyira jól sikerült, hogy utána mondta, még egyet szeretne. Fellelkesültem, és később már jöttek a fizető vendégek. Nyilván, csak a legegyszerűbb dolgokat vállaltam be.
− A fogászati asszisztens múltaddal könnyebb volt emberhez nyúlni a tetováló géppel?
− Kommunikálni egyszerűbb volt, az biztos, és a higiéniához is jobban konyítottam. Tudtam, hogyan kell úgy beszélni az emberekkel, hogy megnyugtassam őket, eltereljem a figyelmüket. Próbáltam úgy kezelni a vendégeket, mint anno a pácienseket, de ezt a munkát élvezettel csináltam, ott pedig volt egy műmosoly rajtam. Az nem volt az igazi…
− Mi volt az eddigi legnehezebb mintád?
− Nemrég volt itt egy lány, „legényfogót” kellett készítenem a combjára. Tehát, csupa csipke, masni volt az egész minta. Nem tudtam, hogy férjek hozzá. Hogy rakjam rá az indigót? Nagyon nehéz volt, de szerencsére sikerült. A legkönnyebbek pedig a feliratok. Azok már mennek csukott szemmel is… A tetoválók általában nem szeretnek feliratokat készíteni. Amikor idekerültem, mint újonc, én kaptam az összes feliratot. De végül is, a mai napig szeretek feliratokat varrni. És ugye, ezeket is meg lehet csinálni gyönyörűen vagy csak összecsapni. Akármit művelsz, azt jól kell!
− Láttam az interneten, hogy a japán stílus nagyon érdekel. Ezt szereted a legjobban elkészíteni?
− A japán festészet érdekel, leginkább a mangák. Volt egy pár képregény, amit elkezdtem, de nem tudtam befejezni. Munka mellett nem volt időm kidolgozni őket. Igazából portrékat szerettem rajzolni. Amikor leültem, mindig arcot rajzoltam, fotóról, képről. Az volt a sikerélmény, amikor egy arc úgy elevenedett meg a kezeim nyomán, mint a fotón. Portrét még nem tetováltam, ugyanis ez a tetoválás nagyon magas lépcsőfoka. De, ha egyszer eljutok odáig, arra fogok szakosodni. Egy szemet megcsinálni úgy, hogy…
Egy ifjú tehetség, Miri, akit vonz a japán stílus, s remek portrékat rajzol, előszeretettel készít uv-tetoválásokat a budapesti Invictus Tattoo-ban.
