fbpx

Újabb csillag hunyt ki a rock egén

A Gotthard énekese már az égi turnébuszon utazik.

A svájci rockbanda 47 éves énekese október 6-án Las Vegastól nem messze vesztette életét. A kis baráti társaság, akikkel Steve Lee motorozott, a hétvégén érkezett az Államokba egy motoros túrára.

Utah megye határában a csapat letért az autóútról, hogy felvegyék az esőruhákat, amikor egy kamion kanyarodás közben a vontatmánnyal elsodorta az út szélén álló egyik Harleyt, ami Stevenek csapódott.

“Különös baleset volt.” – mondta el egy helyi járőr. A 27 éves férfi, a kamon vezetője nem állt sem drog, sem alkohol hatása alatt, sőt, még a gyorshajtást is kizárták az illetékesek. A balesetben Steven kívül senki más nem sérült meg.

Lee édesapja brit, édesapja pedig svájci származású. Gyermekkorát a svájci Ticinoban töltötte, ahol aranyművesnek tanult. 1990-ben a Gotthard alapító tagjai közt volt. A banda hazai berkekben hatalmas sikerket ért el, az utóbbi 11 albumuk egytől egyig első helyet szerzett a nemzeti listákon.

“Lee nem csak remek énekes volt. Vele egy nagyszerű embert vesztettünk el.” – mondta Steveről Jan Bayati az egyik német lemezkiadó vezetője.

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x