CsajokMotorokMotoros csajokMotorozás

Tőkei Nóra: egy percig nem bánom, hogy motoros lettem

tokei nora 4Ahogy egyre jobban tudtam tolni, annál könnyebben ment pl. a kis tempós kanyarodás… a tolás által jobban kiismered a vasadat… én jobban kiismertem. Megtanultam a súlyát, megtanultam a holtpontot, sok mindent. Rengeteget toltam és tolom mai napig előre hátra, egyenesen, kanyarban, rámpán fel és le.

Aztán, ahogy egyre többet gyakoroltam a fékezést és a vészfékezést úgy emeltem fokozatosan a tempót is. A szezon második felében már mertem vállalni Pestről Tatát, Balatont, Egert a Mátrán keresztül és még nagyon sok közeli és távolabbi helyet, sőt, elmerészkedtem egy-két motoros találkozóra, felvonulásra is.

A mostani tél is szigorúan a felkészülésről szólt. Csak az elméleten túl már itt volt Bogárka és a motoros szerelés rendben tartása is.

Nagyon sokat kell még tanulnom, hiszen, a motoros is olyan, mint a jó pap, aki bizony, a holtáig tanul, vagyis, kellene tanulnia. Ez a gondolat nem tőlem származik, hanem nálam sokkal-sokkal jobb motorosoktól, én hallgatok rájuk. A sors szerencsére összehozott pár kiváló motorossal, akiktől rengeteget tanulhattam, ez úton is köszönet Nekik! Sőt, volt lehetőségem kis motorral kis pályán is gyakorolni!

Be kell vallani, a motorozás amellett, hogy sok örömet, úgy sok áldozatot is követel. Páran távoznak az ember életéből, anyagi áldozatokat kell hozni és meglehetősen megszűri a potenciális haverok, barátok listáját is, de MEGÉRI! Én ezt gondolom.

Percig nem bánom, hogy motoros lettem, sőt, gyermekkori, mélyen elfojtott álmomat sikerült valóra váltanom. Soha nem voltam még boldogabb és kiegyensúlyozottabb. A hétköznapok mókuskerekét pedig minden nap szebbé teszi már csak a gondolat is, hogy ÉN IS MOTOROS VAGYOK!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Tehát, Lányok, Hölgyek, Asszonyok, kortól függetlenül hajrá! Én is kinőttem már a fiatal lány korból, ha egy kicsit is úgy érzitek, helyetek van a mi világunkban, csatlakozzatok! Higgyétek el, megéri! Mert ettől nincs sem szebb, sem jobb. Nekünk.

Széles utat és gumifákat Nektek!

Tőkei Nóra – de a motoros Haveroknak csak Töci

tokei nora 1

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

One thought on “Tőkei Nóra: egy percig nem bánom, hogy motoros lettem

  • Tóth F. Csaba

    Kedves Töci!
    Szíves és utólagos engedelmeddel lementettem a cikkedet a kislányomnak, inspirációként. Most lesz 8, megveszik a vasakért. Nem árt, ha olvas majd egy-két dolgot, az apjának kamaszkorában úgyse hisz majd, és a Te írásod egy nagyon jól megfogalmazott, nagyon inspiráló dolog! Széles utat, jó egészséget kívánok, vigyázz magadra! Üdv szeva:
    Vidék

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük