EseményekMotorokMotoros találkozóMotorozás

XX. Black Dragon Biker Meeting

black dragon tokaj 2015 087Tavasz óta erre a bulira készültünk. Meg is érte a várakozást! A Black Dragon MC immár 20. alkalommal rendezte meg híres motoros találkozóját, ahová szerte az országból, valamint külföldről érkeztek vendégek.

A klub augusztus 12-16. között biztosította a helyszínt, a jobbnál jobb koncerteket, a kifogyhatatlan sörcsapokat a motorosoknak. A forró hőségben, pénteken indultunk útnak Budapestről, hogy birtokba vegyük Tokajt a csajokkal. Körülbelül 2-3 éve nem voltam motoros fesztiválon, ezért már úgy hiányzott, mint az oxigén.

Mindannyian lázban voltunk, hiszen már alig vártuk, hogy a monoton hétköznapokból kiszakadjunk, s csak úgy élvezzük a rock ‘n rollt. Amikor láttunk útközben pár kósza motorost, egymás szeméből csak azt olvastuk ki, hogy „Ott vagyunk már? Ott vagyunk már?”. A Tokaj táblánál jobban lettünk, mert egyre valószínűbbé vált, hogy fél órán belül hideg sörrel a kezünkben ülünk egy sörpadnál.

Így is történt, közben ezer ismerős jött felénk. Ez hiányzott nekem – évek óta nem látott emberekkel találkozni, beszélgetni, kivel mi történt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Nemsokára elkezdődtek a koncertek. A tömeg nagy része be volt zsongva a Road miatt, akik szét is zúzták a színpadot, majd a Depresszió és a Tequila Band ugyanezt tette. Sajnáltuk, hogy csütörtökön este még nem jutottunk le Tokajba, mert így kihagytuk az Actiont. De sebaj, majd jövőre! Akkor mindenképpen hamarabb megyünk a találkozóra.

Messze volt a hajnal, amikor még javában tartott a buli, és az idő is kellemes volt – az az igazi nyári éj, amikor a természet és az emberek is kicsit megkönnyebbülnek a nappali forróság után…

Hajnalban nem motorzúgásra ébredtem, mint ahogyan sejtettem, hogy így lesz (ez is hiányzott!), hanem arra, hogy egy „jó” állapotban lévő úriember ismételgeti 5 percenként, hogy „Bianka!!!”, néha megcifrázva a „Démon Bianka!!!” jelzővel. A leányzó szerintem ki sem mert merészkedni a sátorból, ott lapított valahol… Reggeli életkép… Tokaj…

Nehéz volt ébredezni, de jó volt a tudat, hogy még nem vasárnap reggel van, hanem csak szombat és előttünk a nap, az éjszaka.

A finoman szólva fura reggeli után mindenki csak nézett ki a fejéből, s kicsit úgy érezte, egy másik dimenzióban van ééés nem akar alkoholt. Persze, ez estére már elmúlt, kezdtünk mindent elölről: sör, rock zene, motorok, barátok.

Ide be kell illesztenem a nótánkat, ugyanis e nélkül itt, Budapesten sem megyünk bulizni!

Azt kihagytam, hogy napközben kicsit pihentünk a Tisza-parton – élveztük az édes semmittevést és elszenderedtünk az árnyékban, ahol simogatott a víz felől jövő enyhe szél.

Majd egy szuszra DemonLord, Akela, Pokolgép, Aurora, és sajnos fel kellett dolgoznunk a szörnyű tényt: késő éjjel van, közel a buli vége. Ez komoly megrázkódtatás volt, mert mikor lesz még 2016 augusztusa?! Most arra gyúrunk ezerrel!black dragon tokaj 2015 009black dragon tokaj 2015 017black dragon tokaj 2015 023black dragon tokaj 2015 026black dragon tokaj 2015 090black dragon tokaj 2015 091black dragon tokaj 2015 097

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük