fbpx
CsajokMotorokMotoros csajokMotorozás

Tőkei Nóra: egy percig nem bánom, hogy motoros lettem

tokei nora 3

Azonnal felkerestem egy motoros iskolát, beiratkoztam és elkezdtem a gyakorlást a pályán. Nulla tapasztalattal, úgy, hogy életemben egyszer kb. 5 métert mentem egy robogóval, kisétáltam a tanpályára és felültem életemben először egy szétvert, ütött-kopott 125 ccm-es Hondácskára. Életem talán legboldogabb napja volt. Igen, ott, amikor ráültem. Bukósisak volt a fejemen. Kesztyű a kezemen. El sem hittem, komolyan. Nem vagyok egy pityergős lány, de tudjátok, az első pár méter után örömkönnyek folytak a szememből… De még most is, ahogy írom ezeket a sorokat…

Aztán, ahogy lenni szokott, gyakoroltam, felborultam, felálltam, gyakoroltam, felborultam, felálltam, nekimentem, átmentem, gyakoroltam, felborítottam, felborultam, felálltam, eldőltem, gyakoroltam… Szerintem, a mai napig én tartom a pályacsúcsot a napi borulások számával.

Mivel a motoron az ember igencsak magára van utalva és mint írtam, nekem nem volt motoros haverom sem, így mindent magamnak kellett megtanulni. Talán jobb is volt így. Kicsit nagyobb árat fizettem érte, mint más, de amit az ember maga tapasztal meg, az a legbiztosabb tudás, hiszen, az élet egy kőkemény tanítómester… de egyben a legjobb is!

Szóval, novemberre sikerült megszereznem a motoros jogsimat és még abban az évben meglett Bogárka is! Ez 2014 tele volt. Azon a télen minden áldott este motoros szakkönyveket és vezetéstechnikai szakirodalmat olvastam, megnéztem a neten fellelhető talán összes oktató videót.

Most is azt vallom, a tél nem a motor hiányának, hanem a felkészülés időszaka! Nekem 2014 tele az elméletről szólt. Próbáltam mindent megérteni, fejben végigvinni, ami rutin nélkül meglehetősen nehezen ment, de a sok tanulás hasznomra vált. Egészen biztos vagyok ebben. Amikor Bogárkát megvettem nem tudtam már vele menni, csak pár egészen kicsi kört tenni. Télen, hidegben, rutin nélkül egyedül merész vállalkozás volt, de egyszer élünk ugye…

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Majd csak elérkezett a várva várt kikelet, eljött a tavasz, kisütött a nap és ráléptünk, ill. rágurultunk Bogárkámmal a közös utunkra. Csodálatos első szezonra tehettem szert, cca. 7000 km-t sikerült menni. Sokszor csak helyben gyakoroltam, nem túlzás, ha azt mondom, hogy az első 3000 km a szigorú értelemben vett gyakorlással telt.

Megpróbáltam a gyakorlatba átültetni a sok elméletet, amire télen tettem szert, begyakoroltam a határozott indulást, a fékezést, a kanyarodás alapjait és bizony a motortolást! Eddig, akinek ezt elmondtam mindenki gúnyosan mosolygott, hogy motor tolás… ugyan már! Pedig roppant fontos dolog! Főleg nekünk, nőknek! Mi általában alacsonyabbak vagyunk és gyengébb fizikummal rendelkezünk, mint egy férfi, de ettől függetlenül tudnunk kell biztosan tolni a motort!

 

Nincs még vége, lapozz!

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Subscribe
Visszajelzés

guest
1 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vidék
2020 november 23. 09:18

Kedves Töci!
Szíves és utólagos engedelmeddel lementettem a cikkedet a kislányomnak, inspirációként. Most lesz 8, megveszik a vasakért. Nem árt, ha olvas majd egy-két dolgot, az apjának kamaszkorában úgyse hisz majd, és a Te írásod egy nagyon jól megfogalmazott, nagyon inspiráló dolog! Széles utat, jó egészséget kívánok, vigyázz magadra! Üdv szeva:
Vidék

1
0
Would love your thoughts, please comment.x