fbpx
HírekMotorokMotorozás

Stabilan kezdte a HUMDA által támogatott Sebestyén Peti a világbajnokságot Assenben

Sebestyén Peti Assen World SSP 2021

Sikerült értékes világbajnoki pontokat gyűjtenie Sebestyén Petinek, aki 12. helyen fejezte be a második holland futamot az Evan Bros. Racing Team színeiben. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző pilótának ez volt az idei első versenyhétvégéje, melyet pozitív érzésekkel és rengeteg értékes adattal zárt.

Az hajnali eső után félig vizes pályán indult a vasárnapi warm-up, ahol a magyar pilóta szombati tapasztalatai alapján a pálya szárazabb részein próbálta tesztelni a vasárnapi futamra kitalált, új beállításokat. Peti a rajt utáni kisebb lökdösődésben sajnos veszített néhány pozíciót, de ezeket sikerült utána visszavennie. A futam végén a 12. helyen ért célba, de ami ennél is fontosabb, hogy rengeteg adattal és tapasztalattal fejezte be a hétvégét.

„Nyilvánvalóan nem teljesen így képzeltem el a bemutatkozó hétvégét, bár a csapat az elejétől fogva hangsúlyozta, hogy fogjam fel a mostani versenyeket úgy, mint az első igazi tesztem. Ma kicsit jobb volt a feeling a motorommal, illetve most már viszonylag tisztán látszik, hol kell előre lépnünk a beállítások tekintetében. Érzem, hogy nagyon jó gépen ülök, de még nem sikerült ezt kihasználnom. A mérnököm most visszavonul elemzeni az adatokat és meglátjuk, hogyan tudjuk legközelebb a stílusomhoz jobban igazítani a motort. Én úgy gondolom már Mostban tudunk majd szintet lépni!”- mondta el a HUMDA pilótája.

Most kisebb szünet következik, 2 hét múlva, augusztus 6-án, a csehországi Mostban gurul majd újra pályára a Superbike-világbajnokság.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

HUMDA támogatási rendszer

A HUMDA Zrt. számára a Sebestyén Petivel való együttműködés egy előzetes próbája annak a támogatási rendszernek, amelyet annak érdekében dolgoztak ki, hogy felkutassák, felmérjék és felkarolják a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket. Ő is elvégezte azokat a fizikai és kognitív képességteszteket, amelyek alapján zajlik majd a kiválasztás, valamint olyan versenyeredményekkel is rendelkezik, amelyek szükségesek a közös munkához.

WorldSSP Assen Sebestyén Peti
FIM Superbike World Championship, Round 04, 22-25. July 2021, WorldSSP, Assen, Netherlands

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által alapított HUMDA Zrt. egyik legfontosabb törekvése a hazai autó- és motorosport népszerűsítése és fejlesztése, ennek érdekében alakítottak ki nemzetközi szintű tehetségkutató és utánpótlás-nevelési rendszert, melynek segítségével a lehető legtöbb fiatal belekóstolhat az autó- és motorversenyzés világába. Az új támogatási rendszer célja a belépési küszöbök csökkentése és a minél egyenlőbb esélyek megteremtése.

Magyarország motorsport-történelme napjainkig sem volt eredményekben szűkös. Már a legelső autós nagydíjon is egy magyar mérnök, Szisz Ferenc aratott győzelmet 1906-ban, Le Mans-ban. Később a kelet-európai országok közül elsőként Mogyoródon épült fel Forma–1-es pálya, a Hungaroring.

 

A cikk a következő oldalon folytatódik, lapozz!

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x