A HUMDA együttműködésében folytatja Sebestyén Peti a Supersport-világbajnokságon
A Supersport-világbajnokság motorversenyeit az elmúlt években uraló Bardahl Evan Bros csapat színeiben versenyez júliustól Sebestyén Peti a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével. A sportoló már a július 23-25-i Holland Nagydíjon elindul, majd a szezon többi viadalán is megméretteti magát.
A HUMDA közreműködésével folytatja pályafutását Sebestyén Peti motorversenyző. Az ügynökség részt vesz a sportoló menedzselésében, segít a szponzori kapcsolatok kiépítésében mind itthon, mind külföldön. Utóbbi tevékenységet nagyban segítik a HUMDA kiterjedt nemzetközi kapcsolatai.
Az ügynökség egy olyan holisztikus kiválasztási rendszeren dolgozik, amely az autó- és motorsportban segíthet azon tehetségek felkutatásában, akik komoly eredményeket érhetnek el a jövőben.
A 27 éves Sebestyén Peti 2018 óta versenyez a Supersport-világbajnokságon (WorldSSP), korábban az angol PTR csapat színeiben már gyakran került az első tízbe, majd tavaly a teljes mértékben magyar tulajdonú OXXO Hungary Yamaha-TothTeam-mel volt, amikor az egyik futamon hatodik helyen ért a célba. A szezont végül a 13. helyen fejezte be.
– Nagyon örülök annak, hogy megkaptam az esélyt a bizonyításra. Így folytathatom azt a kemény és elhivatott munkát, amely az évek során eredményeket hozott. Ezért természetesen köszönettel tartozom az OXXO Racingnek. Mindent megteszek azért, hogy a HUMDA-val együtt fellépjünk a következő szintre. Megtiszteltetés, hogy a kategória legjobb csapatával versenyezhetek. A következő hetekben az edzésmunkára koncentrálok, hiszen komoly kihívás csatlakozni a WorldSSP mezőnyéhez a július végi futamon, de magabiztosan várom a feladatokat. Célom, hogy a szezon valamelyik futamán felálljak a dobogóra – mutatott rá Sebestyén Peti.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
– A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. egyik kiemelt célja, hogy megtalálja a jövő motor- és autóversenyzőit, azaz a következő évek Talmácsi Gáborait és Michelisz Norbertjeit. Ez a tehetségkutató munka sokrétű és nagy odafigyelést igényel, hiszen holisztikus szempontrendszer alapján nagy felelősséggel kell döntenünk. A technikai sportok rengeteg anyagi erőforrást igényelnek, ezért alapos munkát követően kell kiválasztanunk azt a néhány sportolót, akiknél lehetőségünk nyílik a karrierjük és a szakmai fejlődésük előmozdítására. Sebestyén Petiben látjuk a lehetőséget, hogy feljebb lépjen a következő években. Bízunk benne, hogy eredményei alapján a Supersport-világbajnokság után a Superbike lehet a következő állomás karrierjében. Közben már zajlanak a hajdúnánási versenypálya előkészítő munkálatai, jó lenne, ha néhány év múlva Sebestyén Peti hazai közönség előtt bizonyíthatna – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.
– Hihetetlen pluszt ad egy versenyzőnek, ha hazai közönség előtt versenyezhet. Sajnos nekem ez nem adatott meg, de a csehországi Brnoba negyvenezer magyar kísért el több hihetetlen versenyre. Olyan érzés volt, mintha a hazámban motoroztam volna. Bízom benne, hogy Sebestyén Peti és a jövő versenyzői már egy magyar pályán arathatnak győzelmeket, szurkolóink lelkes buzdításának hatására néha akár több hellyel előrébb is végezhetnek majd – hangsúlyozta Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka.