EseményekMotoros találkozó

Sturgis Rallye 2016 – A világ legnagyobb motoros bulija

surgis 2016 1076 év. Egy ember életében szép hosszú idő, de egy évente megrendezésre kerülő rendezvény esetében talán még jobban hangzik. Amerika, és talán a világ egyik leghíresebb, legnagyobb motoros bulija büszkén és sikeresen viseli ezt a kort.

Aki a motorok szerelmese, az biztosan hallott a Sturgis Motorcycle Rallye-ról, és ahogy a legendás 66-os út is, ez a találkozó is szerepel a bakancslistáján. A szerencsések idén is ott lehettek az augusztus 8. és 14. között rendezett motoros ünnepen.

A Jackpine Gypsies tagjai 1938-ban minden bizonnyal nem is gondolták azt, hogy az általuk szervezett összejövetel ekkorára duzzad a háromnegyed évszázad alatt. Az akkoriban leginkább a versenyzésről szóló esemény, mint minden sikeres kezdeményezés évről-évre fejlődött, programjai színesebbek, változatosabbak lettek, és mérete egyre csak nőtt.

A programok között csak úgy lubickolhattak a Dél-Dakotába érkezők. A motoros életformához kapcsolódó rendezvények között művészeti kiállítás is szerepelt, ahol idén a Skin & Bones (bőr és csontok) tematikát követve kerültek bemutatásra alkotások, melyek a tetoválás és a motoros kultúra megkérdőjelezhetetlen kapcsolatát mutatta be.

A versenyprogramok is változatossággal szórakoztatták a nagyérdeműt. Aktuális és veterán versenyzők is képviseltették magukat, így a legendás flat track versenyek megálmodói, Bobby Hill és Bill Tuman is jelen voltak, és természetesen, az aktuális sztárral, Jared Mees-el is össze lehetett futni a tömegben.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Mint minden évben, így a gyártók most is új motormodellek bemutatásával igyekeztek népszerűsíteni termékeiket. Így többek között a mostanában feltörekvő Indian márka is képviseltette magát és az új Scout FTR750 flat track versenygépről is lehullt a lepel. A nagy öreg amerikai gyártó, a Harley persze nem maradt a háttérben. A többi márkához hasonlóan, ők is elhozták legújabb modelljeiket, és az érdeklődők tesztmotorozáson kerülhettek közelebb a vasakhoz.

Az újdonságok mellett rengeteg régi és épített motor is kiállításra került, ahol az egyediségre éhes szemek találhattak látnivalóra.A motorozásra vágyók is sok élményt szívhattak magukba, mivel a szervezők több, a környék tájaira kalauzoló túrával készültek.

Váratlan eseményektől sem volt mentes a 76. Sturgis Rallye. Az egyik napon, az elismert motorépítő, Roland Sands Indian Scout Sixty SuperHooligan motorjával Lita Ford és Kid Rock koncertje között leesett a színpadról, és így négy embert megsebesített. A balszerencsés események itt nem értek véget. A rock koncertek nem kezdődhettek időben, mivel Sturgis-en hatalmas zivatar söpört végig, így csak az égi áldás elvonulása után csaphattak a húrok közé az előadók.

A számos zenei program egyik nagy durranása a Lynyrd Skynyrd műsora volt, de minden napra jutott zenei csemege, így többek között Ted Nugent, a Five Finger Death Punch és a Black Label Society koncertjén is tombolhatott a közönség.

A Sturgis Rallye egyre színesebb, egyre nagyobb, és ez a tendencia folytatódik. Joggal világhírű. Volt ideje fejlődni, és még fog is. Ha még nem tetted meg, akkor a bakancslistádra mindenképp vedd fel!surgis 2016 01surgis 2016 02surgis 2016 03surgis 2016 04surgis 2016 05surgis 2016 06surgis 2016 07surgis 2016 08

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük