EseményekMotoros találkozó

Töretlen tradíció 25 éve – Devils Börze 2017

devils borze 2017 25Bizony-bizony. A patinás motoros klub által kiötlött, és hagyományos év végi motoros rendezvénnyé vált alkatrész adok-veszek immár 25. alkalommal került megrendezésre 2017. november 25-én.

Néhány nagy hazai rendezvény kivételével kevés büszkélkedhet azzal, hogy negyed évszázad alatt sem vesztett fényéből, és nem merült a feledés homályába. Aki valamire való motoros, az minden évben igyekszik jelen lenni ezen a sokszor még napos, motoros időben megtartott eseményen.

Bár a múlt szombati nap nem volt túl kegyes időjárás szempontjából, de mégis akadt jó néhány motoros, aki nyeregbe pattant, és így látogatott el a novemberi buliba. A korábbi években is sokan érkeztek motorral, még egyszer utoljára megjáratva a vasat, így egyfajta szezonzáró eseményként is felfoghattuk a Börzét. Persze, sokan nagy autókkal, alkatrészekkel megpakolva jelentek meg, abban a reményben, hogy portékáik új gazdára lelnek a sokadalomban.

Az börze ötlete anno onnan fakadt, hogy a lelkes motoros klub tagjai az akkori időkben nagyon nehezen tudtak alkatrészekhez jutni. Volt ugyan kis hazánkban sok olyan motoros, akiknek voltak itt-ott eladni kívánt cuccai, csak épp nagyon nehezen lehetett őket elérni, felkutatni. Egy ilyen motoros bolhapiac pedig tökéletes alkalom arra, hogy egy helyen összegyűljenek az eladók és a vevők. Az ötlet bejött, így évről-évre bővült az asztalfoglalások száma, ismerős arcok jelentek meg az eladói és a vevői oldalon is minden évben.

A Devils Börze helyszínei a 25 év alatt változtak. A Láng Művelődési Ház, a Petőfi Csarnok, az Építők Csarnoka is helyet adott a rendezvénynek. A szervezők legjobban a megboldogult Pecsában megtartott börzéket kedvelték. Voltak évek, hogy tavasszal és ősszel is volt ilyen esemény.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Idén az elmúlt években már megszokott Építők Csarnoka helyett a Tüske Csarnok adott otthont a Börzének. A költözés oka, hogy a korábbi helyszínt lebontották. Sokan a Tüskéhez érve lepődtek meg, hogy nem magában a csarnokban, hanem annak mélygarázsában alakították ki a szervezők az árusok, a büfé és a koncertszínpad helyszíneit. Először ugyan vad ötletnek tűnt, de mindenkinek nagyon bejött a kissé gyenge fényviszonyok miatt hangulatossá vált parkolói feeling. Igazi benzinszagú kis világ alakult ott ki.

Akik korán érkeztek, autóval, motorral a mélygarázsban is találtak helyet, de az utcán is kiválóan lehetett parkolni, így erre sem lehetett panasz. A büfé csinos dolgozói szendvicseket, paprikás krumplit, és persze sört szolgáltak fel a nézelődésben, vásárlásban megfáradt bikereknek.

A sok használt alkatrészt és kiegészítőt felvonultató asztalsorok között új termékeket kínáló árusok is helyet kaptak. Régebben motorkerékpár-kereskedők is kiállították motorjaikat, de természetesen motoros ruházatból, kiegészítőkből sem volt soha hiány. Nem volt ez máshogy most sem, így bőven lehetett válogatni ruházatból, sisakokból, a legkülönfélébb alkatrészektől kezdve a motoros ékszerekig, kiegészítőkig. Új motorokkal ugyan nem, de használtakkal annál többel lehetett találkozni, melyek szépen felsorakozva várták leendő gazdáikat.

Idén ingyenes látásvizsgálatot végző kis csapat is emelte a Börze színvonalát. Az magára valamit is adó, a biztonságos közlekedést szó szerint szem előtt tartó motoros kihasználhatta az alkalmat arra, hogy megtudhassa, rendben van-e a látása. Ha nem megfelelő szemüveggel, vagy romlott látással közlekedik valaki, akkor abból könnyen baj lehet. Speciális motoros szemüvegeket is fel lehetett próbálni, melyek szára cserélhető, így a megfelelő kialakítású cseredarabbal a bukósisak viselése mellett sem kényelmetlen a használatuk.

A Devils Börze persze nem csak az adás-vételről szól, így a szórakozás most sem maradhatott el, melyről a The Prison Band és a Nemcsak Berry zenekarok gondoskodtak. Mint mindig, sok régi arc vegyült a tömegben az újonnan érkezőkkel. Egyik sztori a másikat követte a jóízű beszélgetések közepette. Méltó alkalom volt ez a negyed évszázados Devils Börze fennállásának megünneplésére. Izgatottan várjuk a folytatás, a következő 25 évet. Hajrá Ördögök!

devils borze 2017 03devils borze 2017 03devils borze 2017 03devils borze 2017 03devils borze 2017 03devils borze 2017 03devils borze 2017 03

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük