Stefán Andrea – hogy lettem trolivezetőből motoros oktató
Bátorságot adott az íráshoz az, hogy elég távol van mindenki és nem tud „megkövezni” engem. Ugyanis én vagyok az, aki soha életében nem gondolt a motorozásra, soha egyetlen motort meg nem néztem az utcán, amikor elhaladtunk egymás mellett és igazából még a mai napig is tanulgatom a motorok típusait, fajtáit, márkáit, stb.
Eddigi életemben, ha megkérdezték, hogy milyen volt az a motor, akkor azt válaszoltam, hogy két kereke volt és pl. piros színe. Ma meg már szikrát szór a szemem, ha valaki kölcsön akarja kérni az enyémet.
Úgy kezdődött az egész – indulva a kályhától -, hogy nem volt munkám, de volt lakáshitelem. Könyvelő az eredeti szakmám, de ott olyan feltételekkel veszik fel az embereket, hogy legyél kezdő, de legyen 20+ néhány éves gyakorlatod, meg tudj élni fizetés nélkül és ne akarj hazamenni a munkahelyedről.
Szóval lemondtam róla, hogy abban elhelyezkedjek. De nem találtam mást, egészen addig, amíg az egyik ismerősöm meg nem kérdezte, hogy miért nem leszek trolivezető. Gondoltam, átmenetileg jó lesz az is.
Annyira átmenetire sikerült, hogy már a 10. évemet megkezdtem ebben a szakmában. 2016-ban beneveztem az OFA keretein belül induló buszvezető képzésre is. Így lett C kategóriás vizsgám. Megtudták ezt a munkahelyemen és megkérdezték, hogy lennék-e oktató. Én igent mondtam. Utána néztem meg, hogy jaj, nekem akkor motorozni is kell.
2017 augusztusában beiratkoztam az autósiskolába korlátlan A kategóriás képzésre. Az elmélet ment is pillanatok alatt, majd jött a gyakorlat. Először kaptam egy „kicsi” 125 cm3-es Yamahát. Nézegettem egy kicsit, de nem tűnt vészesnek a dolog, csak elfelejtették megmutatni, hogy hogyan kell rá felszállni. Én saját kútfőből próbálkoztam, de gyorsan mondták, hogy nem úgy kell, hanem így. Az első fél óra végén kipróbáltam, hogy milyen a betonon feküdni motorral együtt. Ne tegyétek, nem kényelmes.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
10 óra a kötelező rutinpályán eltöltendő idő. Az oktatómat megkérdeztem az első alkalom végén, hogy szerinte nekem mennyi fog kelleni. Válasza: a 10-en felül még legalább 6-8 óra. Hát nem tetszett, ezért úgy döntöttem, hogy összeszedem magam. Legközelebb, mikor mentem, mindent megcsináltam, amit mondtak, csak nagyon-nagyon-nagyon féltem. (Be kell vallanom: a zabszemnek nem maradt hely). Főleg akkor, amikor azt mondták, hogy menjek gyorsabban.
Úgy látták jónak az oktatóim, hogy megértem a nagyobb motorra. Kaptam egy 500-as Suzukit. Hát vagy 5 percig csak álltam és néztem, hogy atyaég, nekem erre kell felmászni?! Mivel már nagyon mondogatták, hogy legalább fogjam már meg, de a legjobb az lenne, ha felülnék rá, ezért nekiláttam a dolognak. És csodálkoztam, mert úgy éreztem, hogy könnyebb menni vele, mint a „kicsivel”. Mire vége lett a 6. órának, olyan jól ment a dolog, hogy szólt az oktatóm, hogy benevezett engem rutinvizsgára.
Eljött az a nap is és bár hideg volt az idő, én nagyon leizzadtam. De sikerült! Elsőre! Akkor már gyorsan a forgalmi részt is letudtuk. Az sem ment egyszerűen. Szegény oktatóm, 1 és fél órán keresztül, minden irányjelző használat után szólt a rádióba, hogy „Andika, vedd vissza az irányjelzőt!” Miután megunta, mondta, hogy most már valamiféle büntetést fog kitalálni.
Én bólogattam a motoron, hogy OK. Azt mondja erre, hogy négyütemű fekvőtámaszt kell majd csinálni. Én megint mondtam, hogy OK. Ja – mondja a rádióba -, de pocsolyában! Na erre már ráztam a fejem, hogy NEM. Szegény sorstársam pedig, annyira nevetett a másik motoron, hogy majdnem elesett.
De túléltük ezt is és alapóraszámot letudva 2017. november 3-án nekiugrottam a forgalmi vizsgának. Sikerült. Kettő és fél hónap alatt – elmélettel együtt – nulláról megcsináltam.
De a neheze, még ezután jött. Meghallgattam a tájékoztatót, amit tartottak a szakoktatói tanfolyam előtt. Onnan, mikor kijöttem, felhívtam az oktatómat, hogy motort szeretnék venni, tud-e segíteni benne. Válasza igen volt és november 16-án megvettem a motoromat.
Első utamon a volt oktatóm jött mögöttem autóval, csak már nem voltunk felmatricázva, hogy „Vigyázz, töklámpa motoros megy előttem!”. Azt mondta az út végén, hogy nagyon izgult értem. Hát még ha tudta volna, hogy én hogy izgultam! Mint aki életében először ül fel motorra!
Négy vezetéstechnikai tréningen vagyok túl. Három alkalommal tanuló voltam, a negyediken pályarendező és instruktor. Megtartottam azt a hozzáállást, hogy amit mondanak, azt megcsinálom, még akkor is, ha rettenetesen félek. Oktatási gyakorlat keretein belül már egy pár tanulóm levizsgázott sikeresen, szóval irány előre a gumifákkal szegélyezett széles úton!
