fbpx
Hírek

Zorall és Tankcsapda – jótékonykodtak a rockzenészek

rock zene karacsonyA Zorall és a Tankcsapda zenekar is szebbé tette sok fogyatékkal élő gyermek karácsonyát azzal, hogy nem csak ajándékokkal, hanem élő koncerttel is megörvendeztették az intézetek, iskolák lakóinak, tanulóinak, dolgozóinak mindennapjait.

A Zorall együttes stílszerűen, ‘Mosolygó Mikulás’ elnevezésű turnéja kapcsán, ellátogatott többek között a Vakok Általános Iskolájába, a Down Alapítványhoz Zuglóba, a Csepeli Humán Szolgáltatások Igazgatósága Völgy utcai részlegéhez.

A rendhagyó Macskajaj turnén, természetesen unplugged koncertet adtak a rockzenészek a gyerekeknek, akiknek életre szóló élményt nyújtottak, s biztosan, még hónapokig mesélik majd egymásnak az élményeket.

A Macskajaj koncerteken, olyan örök Zorall-, illetve egyéb ismert slágerek hangzanak el, amelyektől még táncra is perdülnek sokszor a közönség tagjai, lásd a névadó Macskajaj című számtól, a Krisztinán át, a Guantanamera-ig.

zorall karacsony mosolygo mikulas turne

A Tankcsapda zenekar pedig, az Uniqa biztosítóval összefogva, félmillió forintot adományoztak a Fogyatékkal Élő Gyermekeket Ellátó Intézmény számára – ezzel 150 gyermeken tudtak segíteni, ugyanis mozgássérült játszótér készül majd az összegből.

A Dekommal karöltve, élelmiszerekkel, édességekkel és persze különféle ajándékokkal lepték meg a gondozottakat. A csapathoz csatlakozott még a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja, akik élelmiszereket, ágyneműket, ruhákat osztottak szét.

tankcsapda karacsony adomany

A rockzenészeknek különösen örültek mindenhol a gyerekek, s biztosan, sok új kis rajongóval gazdagodott a Zorall és a Tankcsapda tábora.

Forrás, fotók: Zorall facebook, dehir.hu, Golden Age Music

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x