EseményekMotoros találkozó

Siroki Motoros Hét – A legnagyobb, a leghangosabb, a legendás

A találkozó előtt már jöttek hírek, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ismét fellocsolta valaki a Mátra szerpentinjeit olajjal, hogy ezzel okozzon bosszúságot, netán balesetet a motorosoknak. Később kiderült, hogy nem szándékos rongálásról volt szó, csak egy tehrautóból folyt ki a gázolaj. Persze addigra már egy motoros elcsúszott rajta, de szerencsére sem neki, sem a motorjának nem lett nagyobb baja. 

Nem volt ilyen szerencsés az a fiatalember, aki a barátnőjével Kecskemét környékéről indult a siroki motoros találkozóra szombat délután. A szabályosan közlekedő motoros valószínűleg azért ütközött össze a kanyarban a szintén szabályosan közlekedő személyautóval, mert vezetés közben a mögötte motoron közlekedő barátnőjét figyelte. 

A hírekben arról lehetett hallani, hogy a protektoros ruha miatt nem tudott hátra fordulni, ezért felállt a nyeregben, így azonban elvesztette a ontrollt a motor fölött és a szembe jövő autónak csapódott. 

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de sajnos már a mentők sem tudtak rajta segíteni. 

 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük