EseményekHírekMotoros találkozó

Olaj folyt a Sirokra vezető útra a Mátrában

gazolaj az uton a matrabanMár tegnap elkezdődött az idei Hungarian BikeWeek Sirokon. A találkozóra érkező többezer motoros évek óta zavarja a környéken lakók nyugalmát. 

A korábbi években is hallottunk már olyan híreket, hogy a siroki találkozó ideje alatt „ismeretlen tettesek” a Mátrában szándékosan olajjal locsolták fel a kanyarokat. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kedden adott ki figyelmeztetést, hogy az Egerbakta-Sirok közötti útszakaszon ismét olaj került az útra. Egyúttal felhívták a motoros találkozóra igyekvő motorosok figyelmét az óvatos, figyelmes vezetésre a Mátra kanyarjaiban.

A találkozót szervező Stray Dogs MC a rendezvény hivatalos Facebbok oldalán is hírt adott az eseményről, amire a motorosok azonnal felháborodással reagáltak. Nem is véletlenül, hiszen a felhívás már későn jutot el ahhoz a Pannóniát vezető motoros társunkhoz, aki az említett útszakaszon épp az olaj miatt csúszott el motorkerékpárjával egy kanyarban.

Később kiderült, hogy ezúttal nem szándékos károkozásról volt szó, hanem egy fémhulladékot szállító konténeres autóból folyt ki a gázolaj. A teherautót sikerült azonosítani, és a közútkezelő már csúszásmentesítette az adott útszakaszt.

Az 1991-ben motoros klubbá alakult észak-kelet magyarországi társaság, amelynek székhelye Füzesabonyban van, idén 18. alkalommal rendezi meg a legendás motoros találkozót a Sirok melletti Kútvölgyben 2017. július 26-30. között, ahova többezer motorost várnak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A klub Ars Poeticája:

  • Hiszünk a saját utunkban, nem törődve azzal, hogy a világ mely irányban halad.
  • Hiszünk az égben, de nem hiszünk a napfénytetőben.
  • Hiszünk a szabadságban.
  • Hiszünk a porban, a hegyláncokban és a naplemente felé robogásban.
  • Hiszünk a fekete öltözködésben, mert az nem mutat piszkot, vagy gyengeséget…
  • Hiszünk az ellágyuló világban, de mi nem hagyjuk magunkat.
  • HISZÜNK A MOTOROS TALÁLKOZÓKBAN, MELYEK EGY HÉTIG TARTANAK.
  • Hiszünk az út menti látnivalókban, és a benzinkúti hot-dogokban.
  • Hiszünk a dübörgő motorokban, a szemeteskosár méretű dugattyúkban, a 36′-ban tervezett benzintartályokban, a hatalmas lámpákban, a krómozásban, és az egyedi festésben.
  • Hisszük, hogy amin ülsz, pontosan megmutatja hová tartozol a világban.

Ha nem jártál még a siroki motoros találkozón, itt az ideje, hogy megnézz egy ilyen nagyszabású motoros bulit, amit minden magyar motorosnak látnia kell egyszer. Azért nagyon óvatosan vezessetek a Mátrában, mert a homokkal felszórt olajfolt is balesetveszélyes a motorosok számára!

Ha még hezitálsz, olvasd el korábbi cikkeinket a buliról itt!

18 hungarian bikeweek sirok

18 hungarian bikeweek sirok

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük