Ragasszunk, ragasszunk!
Attól, hogy a fülemben lévő kis füles hangszórójából egy idegen hangot hallok, csak az a rosszabb, ha kiesik a szerkezet…
Amint ez megtörténik, csak úgy fityeg a fül és a sisak között az az átkozott hangszóró, ami az egyetlen kapocs az oktatóval. Hiába nem tud az ember lánya visszaszólni, akkor is megnyugvást ad a tudat, hogy legalább szól, merre kell menni.
Egy időben rendszeresen kiesett a fülemből a szerkentyű, főleg a döccenőknél, és csak valami távoli hangot hallottam, hogy most biztosan mondott valamit az oktatóm… Esetleg le kellett volna kanyarodni, vagy ilyesmi…
Kínomban már sokszor ezért is idegbeteg voltam út közben, és az ilyen „apróságok” miatt nem tudtam élvezni a vezetést. Mindig azon aggódtam, most vajon mit rontottam el, vagy hol nem fordultam le.
Természetesen, ahol a lehetőség engedte, félreálltam, és újra belepasszíroztam a fülembe az apróságot, de tíz perc után ismét kiesett.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A következő órára már leukosilkel mentem, és egy csodás x-el a fülemhez ragasztottam a fülest, hogy ne essen ki. Végre nyugodtan vezethettem, és örömmel töltött el a tudat, hogy hallani fogom az utasításokat.
Viszont az óra után, nem csak a bőrkabátot kellett leműtenem magamról, a nagy melegben, hanem a tapaszt is az arcomról. Mit ne mondjak, pár hajszálam bánta ezeket az órákat, amikor kitéptem őket a leukosilkel együtt. De, megérte!
