KiemeltMotorokMotortesztek

Otthonra is kéne egy: Honda CMX 500 Rebel Special Edition 2020 teszt VIDEÓVAL!

Honda CMX 500 Rebel Special Edition 2020Utoljára 2010-ben történt olyan, hogy egy tesztmotort nem akartam vissza adni. Úgy látszik, tízévente megkörnyékez egy olyan modell, ami be tudja lopni magát a szívembe. Szóval a Rebel ilyen motor. Kezdjük, ott, hogy már régóta gondolkozom, hogy a Street Glide mellé kéne valami szaladgálós motor. Eleinte azt hittem, hogy Vespát akarok, mert az olyan karakteres, jó fazon, kicsit retro, de közben meg jó is… de rá kellett jönnöm, hogy nem akarok robogót a korábban leírtak miatt.

Aztán valami kis buckaugróra gondoltam mondjuk supermoto kerekekkel – városban mégsem venném túl sok hasznát a bütykös gumiknak. Viszont a magas felépítés miatt jól belátni róla a forgalmat, jól manőverezhető, és ami nem utolsó szempont, hogy váltós. Eddig itt tartottam.

Aztán jött a Rebel

Folyamatosan olvasom MoncA blogját a kalandos, magányos túráiról és csodálom a kis Rebelt, ami neki igazából a nagy Rebelje már a 250-es mellett. De mivel MoncA nálam valószínűleg jóval alacsonyabb, fel sem merült bennem, hogy esetleg összebarátkozhatunk. Mármint nem MoncÁval, hanem a Rebellel.

Honda CMX 500 Rebel Special Edition 2020Aztán jött az email, hogy lenne egy tesztmotor. Mondom istenuccse, én ezt kipróbálom. Ha MoncA ennyire bírja, akkor tuti jó lenne más motoros csajoknak is, és ezt le kell írnom. Vagyis meg kell erősítenem azt, amit MoncA már százszor leírt, hogy nagyon jó kis motor.

A Honda Sportster

Mikor először megláttam, az volt az első gondolatom, hogy ez egy Sportster. Tökéletesen lemásolták a Harley-Davidson igen sikeres modelljét ezek a japánok. A Sportsterért nem nagyon rajongok, mert szerintem túl nehéz, túl magasan van a súlypontja és amúgy nekem kicsi is, már ami az üléspozícióját illeti. Persze nagyon szépeket lehet belőle építeni a blokkja köré, de én most az alap modellekről beszélek.

A matt-fekete „fényezés” nagyon ütős, még akkor is, ha valójában nem is fekete, hanem matt-grafit-metál. Ez csak erős napfényben látszik, de ehhez a fazonhoz nagyon illik. Egyébként a többi szín is jópofa: van belőle matt katonai zöld, meg matt farmerkék és még piros is.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Honda CMX 500 Rebel Special Edition 2020

 

Lapozz a folytatáshoz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük