KiemeltMotorokMotortesztek

A férjem robogója: Yamaha Xenter 125 2013 teszt – VIDEÓVAL!

Yamaha Xenter 125 2013 teszt

Az rendben van, hogy az embernek van egy motorja, de azért a motorok közül sem mindegyik alkalmas arra, hogy azzal járjunk be a belvárosba a dugóban. Erre igazából a robogók a legalkalmasabbak.

Szerencsére már egyre ritkábban kényszerülök arra, hogy Budapest belvárosában közlekedjek, de ha mégis úgy alakul, hamarabb előveszem a 2002-es Suzuki Swiftet, mint a Street Glide-ot erre a célra. Előbbit lehet ütni-vágni, mindent kibír és kis helyen elfér, ha parkolni kell, utóbbi viszont nagy és lomha, ráadásul léghűtéses, így nem viseli túl jól a kánikulában tötymörgést.

Ugyanez a helyzet a férjemnél is: a lábkuplung-kéziváltós, hosszú villás chopperrel nem annyira praktikus a sorok között lavírozni, így aztán vett magának egy robogót munkába járni. Persze nem most, hanem 2014-ben.

Valójában ez már a második robogója, az első egy Piaggio Typhun 50-es (ami azóta is itt áll az eresz alatt). Azon kívül, hogy a 120 kilós emberhez kicsit kevés a nyomaték egy 50-es robeszben, alaposan eljárt már felette az idő. Az is a nagyobb köbcentire váltás mellett szólt, hogy megépült az M0 autóút keleti szakasza. Ugyanis 50-es robogóval nem lehet rá felhajtani, de a 125-ötössel már igen.

Az, hogy Nyugat-Európában az egyik legnépszerűbb, nagy kerekű robogó lett a Xenter, nemcsak az alacsony fogyasztásnak, hanem a kiváló, sportos futóműnek, valamint a kategóriájában erősnek számító, EU4 kompatibilis, 9,2 kW-os (12,5 LE), négyütemű motorblokknak is köszönhető.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kényelmesebb, mint egy 50-es

A 2013-as Yamaha Xenter 125 nagyon kényelmes. Egy 50 ccm-es robogóhoz viszonyítva pedig mindenképp az. Az ülése lépcsőzetesen faragott, és ahhoz képest, hogy az ülés viszonylag magas (78,5 cm), kényelmesen leér róla mindkét talpam (180 cm magas vagyok), mert elöl hegyesen lekeskenyítették.

A kormány is tökéletesen kézre esik, és a láb is kényelmesen elfér a kialakított helyen, mivel az ikercsőváz ezen a részen teljesen vízszintes. Teljesen kényelmes, egyenes hátú üléspozíciót kapunk.

Szintén a nagyobb robogók mellett szól, hogy az ötvenesekkel ellentétben itt nem ér bele a térdem a kanyaroknál a kormányba. Sőt, kényelmesen elfér még egy kézitáska vagy szatyor a kialakított kampóra akasztva.

Arra ne számítsunk, hogy az ülés alatti tárolóban majd elfér a bukósisak. Egy-két apróság, szerszámok vagy egészségügyi doboz igen, de másnak már nem marad hely itt. Erre ott a hátsó doboz.

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük