CsajokMotorokMotoros csajokMotoros jogosítványMotorozás

Nagy Tímea birge – A kis- és középvállalkozások marketing szövegírója

birgeBirge pedig a legjobbak között is a legjobb akart lenni, hiszen már pontosan tudta, mire fogja költeni: kell a pénz a jogsira.

Volt nagy öröm, amikor megjöttek az eredmények és még mielőtt az első havi ösztöndíj megérkezett volna, Birge már a rutinpályán rótta a köröket a kis Yamahán. Innen egyenes, bár kissé rögös út vezetett addig a csoda szép nyári pillanatig, amikor ötven perc bőrkabátban szaunázás és néhány aprócska malőr után a vizsgabiztos azt mondta: „Gratulálok, mehet a jogosítványáért!”

A kezdeti öröm hamar alábbhagyott, hiszen hiába jogosított fel a papír a vezetésre, nem volt saját paripa és idővel, Lajhárral is elváltak útjaik. Mindenféle válogatott-válogatatlan hátsó ülésekre könyörögte fel magát, a Nyugatihoz járt benzingőzt inhalálni, saját motor csak álmai garázsában szerepelt, míg rá nem köszönt a szerencse és a Véletlen.

Egy tavaszillattól részeg estén, a motorozást csak hírből ismerő párjának, „nemtáviratnak” fejtegette, hogy mennyi pénzt tudna motorra szánni, majd bekapcsolta a számítógépet és láss csodát! Pont annyiért kínált valaki egy eladó motort.

birge1Így került hozzá az öregecske, makrancos, gyerekméretű Wolf, akivel közösen bele-belekóstolgattak a motorozás szépségeibe. Már amikor éppen nem volt szervizben, hiszen állandó csattogása folyamatos félelemmel töltötte el a lányt: mi van, ha pont alatta esik szét?

Egyetlen szerelő, barát, hozzáértő sem akadt a vidéken, aki meg tudta volna mondani, hogy mi baja a drágának, így sokszor újra hátsó ülésekre kényszerült, időközben pedig nemtáviratot is megfertőzte – ő még csak kisebb karikákat mert menni csattogós motorjával, amikor a fiú villámsebességgel letette a jogsit és meg is vette első járgányát – a hasonlóan öreg, hasonlóan beteges XBR-t.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A 2012-es tavasz (és egy barátunk lelkes enduro-kampánya) viszont heppit hozott a kis csapat számára: két boldog, mehetnékes, egészséges paripát. A névtelen Dominator és a Kawasaki Sárkánnyuszi már egy karcsú szezon alatt is rengeteg boldog órát okozott nekünk, végre csattogás és paranoia nélkül falhatjuk a kilométereket.

Persze a történetből nem maradhat ki a csattanó: amikor Wolfot megvették tőlem, a vevő első ránézésre megállapította a csattogás okát, amit oly’ sok szerelő nem tudott kideríteni: hosszú volt a lánc, ezért menet közben hozzáért a felette található idomhoz. Túl egyszerű volt a megoldás…

 


Küldd el te is a motorossá válásod történetét az email címünkre, és ha felkerül az oldalra, egy Csajok a motoron pólóval ajándékozunk meg.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

birge

Még a főiskolai évei alatt talált rá az oldalunkra, és akkor szerezte meg motoros jogosítványát is. Azóta több ezer kilométert tett már a motorja nyergében, ami jelenleg egy Suzuki DRZ400. Birge szövegelni is jól tud, amit jól bizonyít saját vállalkozása, a Webszovegek.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük