Mi legyen a Piaggioval?
Most hogy jobban utána számolok, idén már 11 éves az a Piaggio Typhoon, amit a férjem 2005-ben vett. Bár két éve lecserélte egy nagyobbra, a kis 50-es még mindig nyomasztja a lelkiismeretünket.
Két éve hirdetjük, de nem igazán van rá kapás. Egyszer már el is ajándékoztuk, de onnan is visszakerült. Már nincs túl fényes formában, de azért még működik… mármint utoljára még működött. Amikor beadtuk a Bázis Motorba, hogy adják el, lábon vittük oda.
Tavaly ilyenkor felmerült bennem, hogy mi lenne, ha megcsinálnánk, felújítanánk, átfényeznénk valami csajosra, és kiraknánk a CsaM standra a Budapest Motor Fesztiválon. Aztán járnék vele boltba meg postára, közben meg tovább hirdetnénk.
Akkor Alien ránézett, és megállapította, hogy erre a motorra egy fillért sem érdemes költeni. Így hát leszedtük róla a Tucanot (a téli bundás borítást) és a plexit, ami amúgy is repedt volt, és komolyan rontotta a robogó megjelenését. Aztán Attila azért eltöltött vele nem kevés időt, hogy felpolírozza, hogy egy kicsit jobban mutasson a bolt előtt.
Azóta megint eltelt egy év, és még mindig megvan a Typhoon. Jobb ötletem megint nincs, szóval ismét ugyanaz a nóta: miért nem csináljuk meg és rakjuk ki a standra a kiállításon showbikenak? Végül a férjem is belement, megbeszéltük, hogy elvisszük egy szervizbe, kérünk rá árajánlatot, aztán meglátjuk, mi legyen.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Az első szervizben nem jártunk sikerrel. Pontosabban az uram még az előtt lefújta, hogy bármiféle üzletbe bonyolódjunk velük, mielőtt oda jutott volna a robogó. Történt ugyanis, hogy megbeszéltük, hogy kölcsön vesszük az utánfutójukat, és azzal szállítjuk át a beteget hozzájuk. Igen ám, de az utánfutóhoz nem volt gurtni, anélkül meg nem sokra mentünk.
A szervizben nem túl nagy lelkesedéssel keresgélték a motor lekötözésére alkalmas bármit, az egyik szerelő csak tárogatta a kezét, hogy ő ugyan nem látot itt gurtnit, a másik meg cigit sodort, míg mi vártuk, hogy valami történjen, és ötletekkel próbáltuk elősegíteni a gurtni keresést, és próbálkoztunk, hogy legalább valamiféle kommunikációba bocsátkozzunk a két alkalmazottal.
Én mondjuk nem mindig vagyok ennyire drasztikus, de férjemnek elég volt ez a tíz perc, hogy úgy döntsön, hogy nem akar ugyanilyen lelkesedéssel belekezdeni a robogó felújításába, úgyhogy megköszönte az addigi semmit, és távoztunk. Én mondjuk csalódott voltam, mert azt hittem, hogy végre történik már valami a robogóval.
