EseményekKultúraMotorkiállításMotoros könyv

Maróti Motorkerékpár-gyűjtemény

maroti motorkerekpar gyujtemeny 1

Maróti Józsefen cseppet sem látszott az előző három napos kiállítás okozta fáradság. Elmondásuk szerint 8-án éjjel még pakoltak a közreműködésükkel zajlott Autotechnika Kiállítás után, így a kimerültség indokolt lett volna. Azonban ahogy elkezdett beszélni kedvenceiről, szinte érezni lehetett a levegőben azt a lelkesedést, azt a gépek, a technika iránti szeretet és tiszteletet, ami egy igazán, a téma által megszállott emberre jellemző. Ritkán látni ilyet, és kimondottan szívmelengető volt, hogy a történelmünkben nyomot hagyó magyar motorkerékpárok emlékét valaki ilyen lelkesedéssel őrzi meg az utókor számára, illetve ismerteti meg azok történetét a jelen emberével.

Valószínűleg nem csak két órát, de napokat, heteket is lehetne beszélni azokról a relikviákról, technikai csemegékről, restaurált vagy fellelt állapotú motorokról, feltalálókról, fejlesztőkről, versenyzőkről, amik és akik meghatározták azt az időszakot, amikor hazánkban fénykorát élte a motorkerékpárok gyártása. Az előadásban szó esett számos elfeledett márkáról, típusról, azok technikai összefonódásáról.

Az 1900-as évek béli Csonka János és Bánki Donát alkotta postai motoros triciklitől egészen az utolsó Pannóniák gyártásának 1975-ös befejezéséig minden momentumra kitért a lelkes gyűjtő. Szó esett a Csepelekről, Mátrákról és Danuviákról, melyeket testközelből is meg lehetett nézni. Az előadás családias környezete az erre jellemző légkörben zajlott. Minden felmerült kérdésre választ kaptak az érdeklődők, bátran közbekérdezhettek.

Porig égett az osztrák motorkerékpár múzeum

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Miután a részletes, képekkel és filmanyaggal illusztrált előadás véget ért, Maróti József végigvezette a jelenlévőket a kiállított motorok során. Mindegyikről olyan atyai szeretettel beszélt, hogy jelenlévő lányai joggal lehettek volna féltékenyek. Nem mellesleg a csemeték önszántukból követik a családi hagyományt, a mérnök szülők által képviselt technikai vonalat tanulmányaik során, így a gyűjtemény, a hosszú évek alatt összegyűlt technikatörténeti információ méltó utódok kezében fog fennmaradni a jövő nemzedék számára.

A kiállított, közel 70 darabos gyűjtemény mellett számos, még fellelt állapotú és restaurálás alatt álló motor is várja a nyilvánosság elé kerülés pillanatát. A kiállított kétkerekűek mellett sok motoros relikvia, a múltat idéző kiegészítő, alkatrész is vonzotta az érdeklődő tekinteteket, melyekkel betelni, és mindegyiküket észrevenni néhány pillanat alatt nem lehetett, ezért valaki többször is végignézte a kiállított tárgyakat.

Az érdeklődők között feltűntek külföldiek is, aki messziről jöttek, hogy lássák testközelből a gyűjteményt. Így Görögországból és Svájcból is akadt látogató. Az RTL Klub is képviseltette magát az eseményen, így az aznapi híradóban egy rövid bejátszás erejéig azok is tudomást szerezhettek a kiállításról, akik korábban esetleg nem hallottak róla.

A mostani nyílt nap egy rendhagyó momentumot is magáénak tudhatott. A gyűjteményt képező motorok közül 12 darab a Magyar Posta Zrt. által kiadott Magyar veterán motorkerékpárok bélyegkisív sorozaton is szerepel. A bélyegek különleges, dombor nyomott technikával készültek.

Az UV lakk bevonat segítségével a megjelenített veterán motorok kiemelkednek a bélyeg síkjából, így azok kitapinthatóvá válnak. Az egyedi kiadvány létrejöttének oka, hogy az 1960-as évek óta hasonló témájú bélyegsorozat nem került hazai forgalomba. A most kiadott sorozat segítségével az amatőr motorkerékpár rajongók is jobban megismerhetik a magyarországi veterán motorokat és azok történetét.

A bélyegsorozat mellett egy egyedi naptárral is hozzájárult a gyűjtemény tulajdonosa az emlékek megőrzéséhez. A naptár kronológiai sorrendben mutatja be a magyar motorok fontosabb típusait, és ha az adott hónap elmúlt, a naptár lapja képeslapként élhet tovább, és ezzel a további funkcióval viheti hírét a nagyvilágba annak, hogy milyen értékeket teremtett a hazai ipar, és hogy milyen kincseket őrzött meg a Maróti motorkerékpár-gyűjtemény a felnövendő nemzedék számára.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük