EseményekMotorverseny

Laia Sanz idén is a mezőny elején – Dakar 2016

dakar 2016 4 nap osszefoglalo2016. január 3-án startoltak el a 37. Dakar versenyzői Buenos Aires-ből, és az időközben eltelt napok alatt nagyjából kialakult egy ranglista, mely előrevetítheti a célba érők sorrendjét.

Természetesen ezt a sorrendet sok minden megváltoztatja, mivel a Dakar híres a váratlan fordulatokról. Egy-egy műszaki probléma, egy bukás, vagy baleset, vagy épp az időjárás embert és gépet próbáló viszontagságai könnyen kiüthetik akár az első helyen versenyzőt is a kiharcolt pozíciójából. Már a bevezető, a résztvevőket bemutató rövid szakaszon is történt egy váratlan esemény, amikor egy kínai autós versenyző ismeretlen okokból a nézők tömegébe hajtott, mely után félbe is kellett szakítani a futamot. Reméljük, azért több hasonlóra idén nem lesz példa.

Mint azt korábban írtuk, idén csak három a kislány, azaz három csajért izgulhatunk. Sanz, Font és Liparoti azok a nevek, melyeket érdemes követnünk a híradásokban, eredménylistákon. Laia Sanz tavalyi kiemelkedő helyezését nem hiába érte el. Van tudása, tapasztalata és kitartása ahhoz, hogy férfiakat megszégyenítő módon szelje át az úttalan utakat. Idén az első napi bevezető szakaszon a 114. helyen ért célba, de a második etaptól fogva egészen a negyedikig folyamatosan tornászta fel magát a helyezési listán, így a Jujuy-ban zárult versenynap után a 15. helyen végzett, ami az összetett pontozásban a 19. helyet jelentette számára.

Honfitársa, Rosa Romero Font már nem büszkélkedhet ilyen látványos előreugrással. Bár ő az első napon a 87. helyen végzett, pozícióját szerdáig nem tudta javítani, sőt inkább lejjebb csúszott a 95. helyre. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy a verseny végére nem javul a helyzet. Bármi lehetséges. Font valószínűleg az elmúlt évek tapasztalataira alapozva továbbra is megfontoltabban versenyez majd.

A quadosok egyetlen női versenyzője, Camelia Liparoti is a kezdeti 35. helyről a 25. helyre négykerekezte fel magát, ami nem is meglepő. Ő már évek óta rutinos versenyzője, mondhatni „öreg motorosa” a Dakarnak, így nem meglepő, hogy mindig ott van a jobb pozíciók közelében.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A sok kiváló helyezés nagyon jól mutat a listákon, de vajon lesz-e egyszer olyan Dakar, ahol női versenyző áll majd a dobogó legfelső fokára valamelyik kategóriában? Ki tudja? Talán épp a mostani Dakar tartogat nagy meglepetéseket. A nagy esélyes továbbra is Laia Sanz. Drukkoljatok neki ti is!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük