Laia Sanz keményen jön fel, mint a higany – Dakar 2016
A címben szereplő hasonlat nem az ifjú női motorversenyző mozgására utal, – bár minden bizonnyal lazán üli meg KTM-jét – hanem a helyezési listán való szárnyalását hivatott jelezni. Laia el nem fogyó lendülettel tör előre.
Sanz kisasszony az 5. napon, a Jujuy – Uyuni szakasz után még a 19. helyen végzett, de az azt következő, 6. etap után már a 16. hellyel büszkélkedhetett összetettben. Ezt vártuk tőle. És még hol a vége? Izgalmasnak ígérkezik az idei Dakar, nem vitás. Rosa Romero Font is javított helyezésén, így ő a 6. etapot a 80. helyen zárta. A képen szereplő quados Liparoti sem maradt meg a korábbi pozíciójában és kitartásának köszönhetően, feljebb tornászta magát, ami a 19. helyet jelentette számára.
A versenyzők egy igazán maratoni napot tudhattak maguk mögött, ahol a legtöbben estek-keltek, ahogy kell. A KTM-ek nyergében küzdők szerencsések voltak a technikai problémák terén, de a Hondákkal és a Husquarnákkal versenyzők szerelőinek nem jutott láblógatásra idő. A gondok sorra jöttek, amiket azonnal orvosolni kellett, mely sok időbe telt, így egy-egy versenyző veszített az aznapi pontjaiból.
A műszaki problémák mellett a nagy magasságokban való versenyzés és a rendkívül változatos terepviszonyok is egyaránt próbára tették a versenyzőket és gépeiket, ami mellett a maratoni, több mint 500 km-es távok sem könnyítettek rajtuk.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A vasárnapra tervezett, pihenőnap előtti szakasz Uyuni – Salta területén zajlott. Aki ismerte a tervezett útvonalat, előre tudta, hogy nem lesz egy könnyű menet, és sok nehézséget tartogat a pancsolós környék. Aki addig száraz bőrrel átvészelte a korábbi napokat, az sem úszta meg szárazon, mivel ezen a területen jobbára folyókon át vezetett a kijelölt útvonal. Általában ezeken a részeken a járművek fele elvérzik, de a technikai csapatok most is mindent megtettek azért, hogy versenyzőik tovább jussanak, és a jól megérdemelt pihenő után újra nyeregbe pattanhassanak, mivel még nagy út vár rájuk az elkövetkező napokban.
A 7. etapon Sanz ismét javított pozícióján, így összetettben a 15. helyen szerepelt, míg Font is két hellyel lépett előre, így ő a 78. Liparoti Yamaha Raptor quadja nyergében továbbra is nagy lendületben van, így ő is előrelépett, 18. az összesített listában.
A motorosok között az első helyen folyamatos a változás. A 7. etap után a KTM-el versenyző, ausztrál Toby Price vezeti a mezőnyt, de ismerve az erős felhozatalt, itt még nagy változások lesznek.
A vízmosásokkal, folyókkal teletűzdelt versenynap után mindenki imába foglalta a szervezők által kiírt lazulós 24 órát. A salta-i pihenőnap után a versenyzők újult erővel vágnak majd neki a 8. versenynapnak, mely útvonala a Salta és Belén közötti dűnék között vezet. Ott majd mindenki megmutathatja, mennyire gyakorlott ezen a terepen, mekkora állóképességgel rendelkezik és navigációs ismereteit is letesztelheti, mivel ezen a területen a legnehezebb a tájékozódás. Muszáj lesz pontosnak lenniük, mivel minden perc számít. Ha valaki elakad a homokban, több hellyel is visszaeshet a ranglistán, és legrosszabb esetben ki is eshet a versenyből.