fbpx
EseményekMotorverseny

Ladies Trophy 2. forduló a Hungaroringen

A szerdai napot átbeszélve és a hibákat korrigálva minden versenyző megkapta a neki legmegfelelőbb beállítást, így körről körre javítottak az idejükön a lányok, aminek köszönhetően a csapat versenyzői az első és második sor egyes rajtpozícióit szerezték meg. Fidler Rita a 3. helyről, Vaslaki Tímea a 4. helyről és Majzik Ibolya a 7. helyről rajtolhatott.

A verseny színvonalát és élményét a neves külföldi versenyzők részvétele is gazdagította így nagy csata volt várható mind az ezres mind a hatszázas mezőnyben. A csapat dobogós helyezéseket várva indította el a versenyzőit. Fidler Rita rajtját elrontva pozíciójából vesztett, épp ezért már az első fordulónál Vaslaki Tímea megelőzte őt.

 

Rita feladata viszont nem csak a csapattárs megelőzése hanem a nagy ellenfél Christina Nohel legyőzése volt. Mivel a versenyzők folyamatosan gyorsultak és a hat körös verseny nem adott sok lehetőséget a várakozásra. A döntés a -2 kanyarra esett, ahol Rita visszaelőzte Nohel-t, és próbálta saját ritmusát felvenni, ellenfelétől folyamatosan távolodni. A rákövetkező körben Vaslaki Tímea is megelőzte Nohel-t, aki egy ezres motoron ült és mindvégig próbált felzárózni Ritához.

Eközben Ibolya sem tétlenkedett, hiszen nagyon jól tudta, hogy a verseny végére a lekörözések problémát okozhatnak. Várakozáson felüli ritmusba kezdeett, és harcolt a hatszázas kategória 3. helyezéséért. Az előtte haladó ezres motorral versenyző hölgyet kezdte el kergetni, így neki is folyamatosan javultak a köridejei a verseny alatt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Mindegyik versenyző egyre jobban bebiztosította a helyét és megpróbáltak vigyázni a pozícióikra. A csapat legnagyobb örömére mindhárom versenyző dobogóra állhatott, tehát a fárasztó felkészülés és a kitartó munka meghozta a várt eredményeket. Az eezres kategóriában  Fidler Rita a dobogó második fokára állhatott fel a szlovén Manca Katrasnikot követve. A harmadik helyet Cristina Nohel szerezte meg.

A hatszázas kategóriában a magyar lányok taroltak: míg a dbogó legfelső fokára Inez Penic állhatott fel, őt a mi lányaink, Vaslaki Timi és Majzik Ibolya követték a második és a harmadik helyen. Minden résztvevőnek gratulálunk. A következő futam július 31-én lesz a Pannónia Ringen. ladies trophy 2 01ladies trophy 2 02ladies trophy 2 05

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x