fbpx
EseményekMotorverseny

Kovács Niki becsületbeli ügye

kovacs niki action 01Az elmúlt hetek sikerei után Niki érthetően nagy izgalommal és lelkesedéssel várta a magyar bajnokság harmadik versenyét, melyet 2012. június 8-9-én a Hungaroringen rendeztek meg, ezúttal az oldalkocsis világbajnokság betétfutamaként.

Az élet azonban (ahogy már sokszor korábban) ismét közbeszólt. Niki motorja a pénteki edzésnapon tönkrement, így az indulás is kétségessé vált.

A Hungaroring Sport Zrt. versenyzője 2008-óta versenyez a Superstock600-as kategóriában, azóta ugyanazzal a Yamaha R6-ossal teljesítette az edzéseket és versenyeket. Ez az igénybevétel nagyban eltér az utcai használattól, ezért már régóta érett a motorcsere szükségessége, amit az anyagiak sajnos nem tettek lehetővé.

 

Kovács Niki: „A motoromat jó ideje felkészítő Végh Jana már eddig is csodát vitt véghez, hogy életben tartsa az én drágámat. Sokszor elmondta, hogy a pillanatai meg vannak számlálva, de azt valahogy soha nem hittem el igazán, hogy egyszer majd cserben is hagy. Abban bíztam, hogy csak az ereje lesz egyre kisebb, ahogy eddig is.”

Először egy versenytárs jelezte, hogy baj van, majd később a csapat is észlelte, hogy sűrű füst jön ki a motorból. Végül a sportbírók intették ki őt a pályáról. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez pénteken történt, az időmérőt és a versenyt pedig vasárnap rendezték. Ennyi idő volt tehát arra, hogy Niki és csapata valamilyen megoldást találjon, egész pontosan egy másik motort.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A segítség hamar meg is érkezett, először a MAMI csapata, majd Koncsek Hajnalka ajánlotta fel motorját.

K.N.: „Soha nem motoroztam még 26 órán belül három különböző márkájú motorral. A MAMI-sok Honda CBR-e és Hajni Suzuki Gsxr-e közül végül az utóbbi mellett tettem le a voksomat. Mindkettő futóműve nagyon messze volt attól, ami az én súlyomhoz és stílusomhoz szükséges, de motorikusan a Suzukin éreztem magam jobban.”

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x