Kökényesi György utolsó rajtja
2014. augusztus 16-án, a hazai és nemzetközi motorsport képviselőinek népes csapata, igazi motoros tiszteletadás mellett, utolsó futamára indította Kökényesi Györgyöt az ürömi temetőben.
„Nem mindennapi élményben lehetett része annak, aki hétvégén kilátogatott…” Jó Ég, hány cikk kezdődött már így, amit a Kökény által rendezett motorversenyekről írtak! Sajnos, most is megállja a helyét a felütés.
Reggel óta gyűltek a motorok, mint mindig. Fura volt, hogy néhányan nevezési lap és licenc helyett csokrot vagy koszorút szorongattak a kezükben.
Indulásra várva sorakoztak fel a versenygépek a belső úton. Fura volt, hogy mellettük depósátrak helyett sírhelyek állnak a fűben.
Örömmel üdvözöltük egymást, mint mindig. Fura volt, hogy olyan sokféle szakágból jöttünk össze. Milyen új esemény az, amin magyar és külföldi motocross, supermoto, quad, enduro, gyorsasági, dragbike és old timer versenyzők, klubok, tisztségviselők, rendezők vesznek részt, kaszkadőrökkel együtt?
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Aztán a ravatalozóban minden illúziónk szertefoszlott. A Kökényesi életművet bemutató, feketébe vont helyiség közepén, motocross abroncsokon nyugvó koporsó könyörtelenül ébresztett rá minket a fájdalmas valóságra: Kökény elment, és ez az utolsó szimbolikus verseny, amin vele lehetünk. Érte, miatta.
Döbbenetes volt egyszerre végig hallgatni milyen aktív, milyen eredményes, milyen tettre kész és életimádó, egyedi jelenség volt Köki. Súlyemelő és motocross bajnok, edző, csapatkapitány, klubvezető, sportszövetség és szakág alapító, elnök, sportdiplomata, OB-EB-VB és teremcross rendező, kaszkadőr, szakértő, pályatervező, sportfelügyelő, szakkommentátor. Fiú, férj, apa, nagyapa.
Most írta harmadik könyvét, az első, a Porban az igazság a terepmotorosok bibliája lett. Keresett sportszakemberként bejárta a világot, több országnak nevelt bajnokokat.
Legfőképpen pedig sokunk tanítómestere volt a motocrossra, a supermotora, a kaszkadőrködésre, a versenyek világára, a sportra, az életre. A motorsport és az újítás éltette, folyton dolgozott valamin. Egyszerű lelkesedés helyett talán inkább szent őrület csillogott a szemében, ha a motorzaj és a benzingőz volt a kérdés.
Érdekes, skizofrén állapot, de egy ilyen életvidám ember temetésén nem tűnik helyénvalónak a sírás. Motorosok vagyunk, kemények vagyunk, együtt vagyunk. Ha együtt vagyunk, Kökény is itt szokott lenni velünk. Pláne, ha róla sztorizunk, ahogy az öreg Borka mesélte a közös történeteiket.
A búcsúbeszéd alatt végig nem mertem körbe nézni, mert féltem, hogy meglátom őt az egyik motor mellett ácsorogni, vagy valaki válla felett kukucskálni, ahogy nevet ránk, hogy mit bohóckodunk itt egy temetőben, nincs is semmi baj, és akkor végem.
Ha Hadnagy Józsinak elcsuklik a hangja felolvasás közben, az szintén végzetes lett volna többünk pókerarcára nézve. És akkor megint ott volt az a koporsó. Jött a koporsó, és ment a koporsó, és alászállt a koporsó. És közben több mint 50 motorból és quadból dübörgött a rajtzene, hogy megadja Kökinek a kellő lökést az utolsó nagy futamához, amihez a végső rajtjelet a kaszkadőrök sortüze jelentette.
Mindig azt mondtad, száz évig akarsz élni, közben éltél annyit, amennyi másnak százötven év alatt se sikerülne. Fiatalokkal vetted körül Magad, mert szerinted az öregek nem állnak jól Neked. Mégis, életed 71. évében, váratlanul megtértél az égi motocross pályákra, noha mi azt hittük, még számtalan versenyen lehetünk ott Veled. Itt hagytál minket, és mi elsirattunk Téged, bár, ahogy a kipufogógáz száll el a temető fái közül, úgy szállt vissza belénk az érzés, hogy ez mégse lehet igaz.
Wolfgang Srb, a FIM Europe elnöke búcsúbeszédében két nagyságot idézett. Egyikük szerint olyan sportban dolgozunk, ahol előfordulnak bukások, balesetek, de mindig fel kell állni és tovább menni, mert a következő kanyar mögött új lehetőségek vannak. A másik szerint csak az hal meg, akit elfelejtenek. Az utóbbi gondolat szerzője már régóta tananyag az iskolákban. Az előbbié most szombaton tért örök nyugalomra az ürömi temetőben.
Köki, sosem felejtünk el!
