CsajokEseményekKiemeltMotoros csajokMotorverseny

Ki is Miss Daytona?

Tehetsége felkeltette a Kawasaki ügyvezetőjének, Jan Plessnernek az érdeklődését is. Plessner ugyanis épp egy olyan terven dolgozott, ami a márkát jobban megismertetheti a motoros nőkkel.

2007-ben aláírták a támogatói szerződést, ami alapján két Ninja 650R-t, a versenyekre való felkészítést illetve a versenyek alatti műszaki támogatást, valamint PR tréningeket biztosítottak Elena számára.

 Ráadásul tovább folytathatta a versenyzést a kis Hondával is, amivel újabb győzelmeket aratott miközben a Kawával is egyre komolyabb eredményeket ért el.

A 2008-as és 2009-es szezonokban már egy ZX6R-el állt rajthoz, ezt azonban már nem a Kawasaki, hanem korábbi szponzora, a Roadracingworld.com biztosította számára. 2009 novemberében pedig eljött a várva várt 16-ik születésnap, amivel egy új világ kapuja nyílt meg.

Első versenyére 2010 márciusában került sor Daytonában, ahol végig az első ötben volt és végül mindkét nap a 7. helyen ért célba. A következő, Fontanaban megrendezett futamon a szombati rajt során többen összeütköztek, köztük ő is.

Vasárnap, nem törődve könyöksérülésével, végül a 4. helyen végzett. A harmadik AMA versenye sem indult zökkenőmentesen. Az egyik versenyző motorjából elfolyt a hűtővíz, amin szombaton többen is elcsúsztak: Elenának megzúzódott a lába, de vasárnap újra rajthoz állt és az 5. helyen végzett.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az első győzelmet hozó versenyére – az Infineon Racewayre – kínzó fájdalmakkal érkezett, ugyanis lábában az idegek is sérültek az előző esés során, és csak fájdalomcsillapító injekcióval volt képes motorra ülni.

A történelmi győzelmet hozó szombati futamon a rajtrács második sorából indulva, nagy harcok árán szerezte meg a győzelmet.

2010 májusában Elena bebizonyította magának és a nagyvilágnak, hogy az álmok valóra válhatnak. A határ pedig tényleg a csillagos ég…altalt

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük