MotorokMotorozás

Kezelőszervek kontroll alatt – Gázmarkolatot és féket blokkoló lopásgátló

griplock 04Az alkalmi, vagy csak simán amatőr tolvajok az olyan motorokat kötik el, melyek nincsenek rögzítve fix tereptárgyakhoz, kormányzáruk nem működik, nincs bennük riasztó berendezés vagy épp nem lett aktiválva. Ilyenkor csendben eltolják a gépet egy olyan helyre, ahol nyugodtan életre keltik a motort, és elillannak vele.

Az ilyen eseteket könnyen meg lehet akadályozni a már jól ismert féktárcsa zárakkal, melyek megakadályozzák azt, hogy illetéktelen személyek tologassák a motorunkat. Ha nem veszik észre ezt a kis szerkezetet és megpróbálják eltolni a magára hagyott gépet, csupán csak kárt tesznek benne. Elgörbülhet a tárcsa, megsérülhet a féknyereg, és elég nagy az esély arra is, hogy miután észlelte a huligán a tárcsazárat, nem fogja oldaltámaszra visszaállítani a motort, hanem eldobja azt, és elszalad.

Bár egy ilyen akció után a motor nem kerül illetéktelen kezekbe, az anyagi kár jelentős lehet. Sajnos, sok példa van arra is, hogy a gondos gazdi feledkezik meg a tárcsazárról, és már eleve működő motorral zúzza szét az alkatrészeket, illetve esik el. Persze, ezt elkerülendő egy emlékeztető vezeték segítség lehet, ami egy markolatra csatlakoztatható „póráz”, melynek végén a tárcsazár van. Sokan azonban nem bajlódnak ezzel, mondván, ők nem felejtik el a vaskos lakatot. Legtöbbször nem, de néha igen.

Egy új, egyszerű szerkezet a tárcsazár alternatívája lehet. A GripLock a jobb kormányvégre szerelve egyszerre blokkolja a gázmarkolatot és az első féket, melyet behúzva tart. Könnyen, néhány másodperc alatt a helyére szerelhető. Előnye a tárcsazárral szemben, hogy mindig szem előtt van, – különböző, jól észrevehető színekben kapható – nem lehet róla megfeledkezni, és esélyt sem ad arra, hogy akár a tulaj, akár a tolvaj megpróbálja a motort beindítani, vagy eltolni. Az sem utolsó szempont, hogy nem kell esős időben vizes, koszos kerék körül matatni, hanem kényelmes, tiszta helyen lehet alkalmazni a lopásgátló eszközt.

A tárcsazárak és a láncok masszív, vaskos anyagból készülnek, melyek emellett jelentős súllyal is bírnak. A GripLock ellenálló, erős műanyagból készül, és belsejében egy acél sodrony található, mely végett nagyon nehéz elvágni a szerkezetet. A csekély súlynak köszönhetően könnyű használat után elcsomagolni, nem fog kitörni a rázkódástól az oldaldoboz falán..

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Persze, mint mindent, ezt is el lehet vágni, fűrészelni, csak épp nem olyan egyszerűen. A piti tolvajok, miután észrevették a leblokkolt féket, és gázt, nem fognak vele bajlódni, mivel inkább a könnyebben mozdítható dolgokra utaznak, és komoly szerszámokkal sincsenek felszerelkezve tetteikhez. A markolatzár nem véd a profiktól, ezt ne felejtsük el. Néhány tagbaszakadt ember még a nagyobb súlyú motorokat is könnyedén felkapja, és teherautóba vágja. Olyankor az ilyen megoldások nem segítenek. Mélyebben kell a zsebbe nyúlni. A GripLock közel 7500 forintos ára is azt sugallja, hogy csak egy lopásnehezítő, késleltető cuccal van dolgunk, nem atombiztos megoldással.

griplock 01griplock 01griplock 01

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük