CsajokMotoros csajok

Gál Lili #4 – jó tanuló, jó sportoló

gal lili motokrossz 2Gál Lili vagyok, 2004-ben születtem és a #4 startszámot birtokolom. Esztergomban élek és tanulok. 5 éve motorozom versenyszerűen a MAMI TEAM FEHÉR csapatában.

Hogyan kerültél először kapcsolatba a motorozással, motokrosszal?

A motorozással már egész kicsi koromtól ismerkedtem. Apa robogójával mindig vitt magával, és ahogy nőttem, úgy már a gázt is húzhattam! A motokrosszal pedig anyu testvérei ismertettek meg, akik sokszor kivittek magukkal a pályára, amikor edzettek, és ott volt szerencsém ráülni egy Yamaha PW 50-re, ami aztán megfertőzött.

Hogyan tudod összeegyeztetni a motorozást a tanulással?

Tavaly megkaptam a városunk jó tanuló – jó sportoló díját, így eddig még megy, bár a nehéz tantárgyak csak most fognak jönni! Sokszor a leckét már így is a kocsiban írom edzésre vagy versenyre menet, de fog menni, ha igazán akarom.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Szüleid mit szóltak hozzá, hogy nem éppen egy “csajos”sportágat választottál?

Szerintem mind a ketten büszkék rám és örülnek, hogy azt csinálom, amit szeretek. Apa maximálisan támogat és segít benne, hisz ezt egyedül gyermekként nem lehet űzni. Én meg majd „csajossá” teszem ezt a sportot.

gal lili motokrossz 1

Jelenleg milyen motorral versenyzel?

Eddig végig KTM motorral versenyeztem, és részemről ez így is fog maradni még kategória váltás után is! Bár apa nyüstöl mindig más márkákkal, de nekem ez a szerelem!

Kivel, és hogyan készülsz a szezonra, hogy néz ki a fizikai és a motoros felkészülés?

Fizikális edzés tavaly a kézilabda volt a motor mellett heti három alkalommal, amit szezonban felvált inkább a motorozás. Mellette heti egy alkalommal járok „Fitt 4 Race” edzésre és egy-két lazább átmozgató fittnes edzésre is. Hétköznapokon apával és a Pergel családdal edzegetünk általában az Esztergomi pályánkon, de a technikai edzéseket ifj. Borka Jánossal végzem hétvégenként, ha épp nincs verseny.

Hol, milyen versenyeken indulsz 2018-ben?

Idén a fő irányvonal a Szlovák Bajnokság lesz, ahol igen népszerű ez a sport a lányok körében is, ahol 15-20 fős női mezőny vár majd! Cél a dobogó valamelyik foka! 

Melyik a kedvenc pályád? Homokban, sárban vagy kemény talajon szeretsz inkább motorozni?

A szívem haza húz, így Esztergomot mondom elsőként, de Csákánydoroszlón ugrottam meg először az ugrókat, így ott mindig szeretek menni csak nagyon messze van nekünk. A nyári táborban pedig Ajka vitte a prímet, ami mindig tökéletesen elő van készítve! Én a kemény talajon vagyok gyorsabb, pedig apa mindig azt mondja, hogy az jobban csúszik, de {tweetme buttontext=Kattints és Tweetelj!}edzünk homokban és sárban is, ha van rá mód.{/tweetme}

Mit szeretsz a legjobban a versenyzésben?

Talán a sikerélményt!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük