Két keréken Ázsiában 1. rész – Bali és Indonézia

A telet Délkelet-Ázsiában töltöttem, és teljesen természetes volt, hogy a helyiekhez hasonlóan én is robogóval/motorral fogok közlekedni. Erről osztok meg néhány szösszenetet.

Az úton kb. 70-80%-ban kétkerekűek közlekednek, itt az autósok vannak kisebbségben. A helyi KRESZT egy magyar barátom így foglalta össze nekem, amikor életem első útjára indultam Balin:

• Ne menj át a piroson…
• Ne menj fel a járdára…
• Ne előzz jobbról/balról …
• …kivéve, ha épp ahhoz van kedved.

Ő jött értem a reptérre robogóval, amikor először megérkeztem hajnali 3-kor Denpasarba, Bali fővárosába. A szállásom innen 20 km-re volt, Denpasar és Ubud között összesen 2 pirosnál álltunk meg, a többinél még csak nem is lassítottunk. Azt nem állítom, hogy mindeközben én szoknyában ültem a robogó hátsó ülésén, a bőröndöm a srác lába között volt, és az út első felében még bukósisak sem volt rajtam, nemhogy protektorok, mert a családom szívrohamot kapna. Szóval maradjunk annyiban, hogy nem egészen úgy motoroztunk, mint Európában szokás.

Bukósisakot csak a nagyon elszántak és a külföldiek viselnek, ez általában nyitott sisak, illetve inkább csak olyan tökfödő. Természetesen az én XXS méretemben nem nagyon volt sisak a robogóbérlősöknél, ezért amikor az első utamon azt mondtam az útitársamnak, hogy menjünk és vegyünk nekem egy sisakot, azzal vigasztalt, hogy fölösleges: „Ha elesel, úgyis a fejed ér le utoljára, a többi részed sokkal jobban sérül!” (Ettől függetlenül vettem… gyereksisakot. Bosszúállós mintával. CE szabványról meg Shark tesztről ne nagyon beszélgessünk, 250 ezer rúpiát fizettem érte, az kábé 5 ezer forint, másfél hónapot bírt…)

Szóval én, aki otthon csizma-protektor-hosszúnadrág-kabát-sisak-kesztyű kombóban nyomom, Balin egy szál gyereksisakban robogóztam.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. Please fill in this field Please fill in this field Egyetértek a Adatvédelmi irányelvekkel Feliratkozás

Többen kérdezték, hogy szoktam meg a bal oldali közlekedést. Nos, a jó hír, hogy egyáltalán nem kell megszokni! Itt nincs olyan, hogy bal oldali közlekedés, itt minden oldali közlekedés van, bárhol, bármelyik oldalon jöhetnek szembe. Volt, hogy az egyirányú utcában a pirosnál soroltam előre a kocsik között és szembejött két robogó. Szemük se rebbent.

Cangguban csúcsidőben akkora volt a forgalom, hogy még a robogók is dugóban álltak… a járdán.

Biztosan mindenki látott már képeket, videókat arról, hogy Ázsiában egy komplett család elfér egy robogón. Ez itt is így van: papa, mama, gyerekek, simán, sokszor sisak nélkül, vagy csak apun van sisak. Anyuci viszi haza a gyereket a suliból, a gyerek hátul issza az üdítőjét, vagy elöl a műszerfalra támaszkodva leckét ír (!).

Apuci ül a robogón, a kb. fél éves gyerek a kezében, fél kézzel vezet. Külföldi ül a robogón, az egyik gyerek a lába közt, a másik a hátán a hordozóban, mindenki sisak nélkül. Szállítanak létrát, mozgókonyhát, 2 méteres bambuszrudat, helikoptert, bármit gond nélkül. Kapaszkodni nem szokás, a hátul ülő ember nézelődik, eszik, iszik, sms-ezik, árkot ugrik, pengét nyel, néha mindezt egyszerre. Cangguban mindennapos a szörfdeszka és egy-két-három kutya a robogón. (A rekord 6 kutya volt. Nem viccelek.)

Amúgy nem kell olyan nagyon aggódni, Balin az átlagtempó olyan 30-40 km/óra, városon kívül is ritkán mennek 60 fölé. Sokan mondták, hogy hú, hát ők ezt nem bírnák, biztos, többel mennének, és higgyétek el, eleinte én is így gondoltam… amíg rá nem jöttem, hogy bőven elég ez a tempó.

Először is nagyon sok jármű van az úton, és gyakorlatilag nem létezik KRESZ, bármikor, bármilyen irányból jöhetnek, én biztos vagyok benne, hogy teleportálni is tudnak. Miközben kielőzöd a sort, vagy próbálsz bekanyarodni, közben még 2-3 robogós azért kielőz a biztonság kedvéért.

Eredetileg azt terveztem, hogy a 150×110 kilométeres szigetet keresztbe-kasul bejárom majd, de végül csak a déli csücsökben mászkáltam, mert a 30 kilométerre lévő település is nagyjából egész napos programot jelent – részben a lassú forgalom miatt, részben azért, mert úgyis talál az ember 5 kilométerenként valami néznivalót.

A hivatalosan bal oldali közlekedésnek köszönhetően itt balra kanyarodsz kis ívben, jobbra pedig nagy ívben. Ez úgy néz ki, hogy megállsz a kereszteződés előtt, de nem várod meg, hogy mindenki elmenjen – olyan egyszerűen nincs – hanem becsatlakozol valahova a sorba. Hidd el, ahol 3 robogó elfér egymás mellett a sávban, ott még pont van hely egy negyediknek is. Meg hát ott van a másik sáv és/vagy a járda is.

Jobbra kanyarodni viszont úgy szoktak, hogy idejekorán, mondjuk úgy 2 faluval korábban besorolnak jobbra, nehogy lemaradjanak valamiről. Csak épp nem a sáv jobb oldalára, hanem az út jobb oldalára, ami itt a szembesáv, szóval teljesen mindennapos jelenség, hogy beveszel egy kanyart, és hárman jönnek szembe a sávodban. Ezért SEM lehet errefelé száguldozni.

Meg azért sem, mert a kanyarokban a következőket fogod valószínűleg találni a túloldalon:

• út közepén parkoló autó
• út közepén halál nyugodtan alvó kutya
• út közepén elmélyülten játszó kisgyerek
• kátyú/sár/víz/olaj/kiszóródott bármi
• Néha mindezek kombinációja.

A legjobb Nusa Penida szigete volt, ahol az út jobbra-balra kanyarog állandóan, a legszélesebb helyen is csak egysávos, de inkább csak fél, és elég gyakran jönnek szembe a kanyarban, néha le is kell húzódni félig az útról, miközben a szintkülönbségek is durvák, tiszta hullámvasút. És ezt egyben képzeld el: éles emelkedő + visszafordító + szarút + szembe forgalom-kombó teszi izgalmassá a mindennapokat.

A másik nagy „kedvenc” Cangguban a Shortcut nevű út, ami két városrészt köt össze. Egykor térkővel volt kirakva, de mára már megkopott a fénye: a másfél sáv széles út két széle olyan rossz állapotban van, hogy napi szinten potyognak be az autók és a robogók a rizsföldekre. Azért nem kell aggódni, a közepére is jut kátyú rendesen! Mire végigmegy az ember a robogóval, biztos lehet benne, hogy egy szemernyi veseköve sem marad. Az út a keskenysége miatt az autósoknak hivatalosan egyirányú, de ezzel senki nem nagyon törődik, ezért a dugó természetesen mindennapos.

Közlekedési lámpák szórványosan vannak, Ubudban például talán kettő van, amúgy a neccesebb részeken/időszakokban rendőrök irányítják a forgalmat. Mondjuk nem értem, minek, mert mindenki magasról tesz rájuk. Ahogy nem igazán értem a lámpák lényegét sem, mert amikor zöldre vált a balra kanyarodónak, ugyanakkor zöldre vált a szemből egyenesen jövőnek is, szóval pont ugyanakkora a káosz, mint lámpa nélkül.
Ugyanez a helyzet az index és a duda használatával: ezeket sem sikerült még megfejtenem.

A duda mondjuk egyszerű: dudálj, ha előzöl, ha kanyarodsz, ha jössz, ha mész, ha megállsz, ha elindulsz, ha ismerőst látsz, ha eszedbe jutott valami, vagy ha jó a kedved. Az index kicsit bonyolultabb, kanyarodásra hol használják, hol nem, de a legjellemzőbb, hogy a tökegyenes úton elkezdenek indexelni, és a következő 20 percben ott villognak előttem totál értelmetlenül, én meg nem merem kielőzni, mert tutira pont akkor fog bekanyarodni.

Apropó előzés:

Előznek minden irányból. Jobbról, balról, alulról, felülről, a múltból, teleportkapukon keresztül… ha bármilyen manővert végeznél, fölösleges tükörbe nézned, hogy előz-e épp valaki téged, megsúgom, hogy igen. És az is teljesen normális, hogy előznek, miközben előzöl.

Denpasar már nagyváros, ott vannak lámpák, bár azt már jeleztem korábban, hogy inkább csak dekorációnak. Ha mégis megáll a tömeg, akkor viszont nagyon hangulatos, hiszen legalább 30-40 robogó verődik össze a sor elején, és amikor zöldre vált a lámpa, akkor olyan, mintha egy nagy méhkas egyszerre indulna meg.

Érdekes, hogy a káosz szörnyűnek hangzik, ugyanakkor ha kitapasztalta az ember a ritmusát, van benne valami megnyugtató. Ha például tepersz az úton félelmetes 60-nal, és látod, hogy a kereszteződésben közeledik egy kocsi, nem kell azon gondolkodnod, hogy jaj, vajon lát-e, és jaj, vajon ki fog-e eléd hajtani. Biztos lehetsz benne, hogy lát, és attól még kijön. Viszont ő sem jön gyorsan, szóval van rá esély, hogy valamelyikőtök időben meg tud állni. És mivel többségében robogók/motorok vannak az utakon, így az autósok itt fel vannak készülve a jelenlétünkre.

Érdekes módon Balin a legnagyobb halálfélelmem mégsem robogózás közben volt, hanem amikor autóban ültünk, helyi sofőrrel. 4 órás út volt, a helyi viszonyokhoz képest száguldoztunk, a sofőr olyan előzéseket vállalt be, amik láttán a hajam is égnek állt, és eközben rövidlátó tekintettel pislogott a telefonjára, folyamatosan és elmélyülten üzengetve valakivel.

Próbáltam nem odanézni, illetve aludni amennyire csak lehetett, hátha akkor nem veszem észre a pillanatot, amikor meghalunk… Ja, és néhányszor megjegyezte, hogy amúgy nagyon fáradt. Egyszer megálltunk az út szélén, hogy imádkozzon és áldást kérjen, nagyon erős volt az inger, hogy én is kérjek valami őrző-védő dzsudzsut…

Még órákig tudnék mesélni a balinéz közlekedés szépségeiről, de mára abbahagyom… a következő részben Thaiföldre invitállak, addig is, ha szeretnéd olvasni a további kalandokat, a Birge utazós blogja Facebook oldalon megtalálod.