Ismét egy szuper lengyel termék: Deemeed motoros táska
Talán azzal sokan tisztában vannak, hogy Lengyelországból sok minőségi sportfelszerelés érkezik hazánkba. A sportok közé pedig a motorozást is besorolhatjuk még akkor is, ha éppen motoros túrázásról van szó.
Mióta dobozos motorom van, nem foglalkoztat különösebben az extra táskák és úgy általában a motorra való csomagolás problémaköre. Néhány napi váltóruha belefér a Street Glide két oldaldobozába, és ha út közben valami extra szállítani való (nagybevásárlás) merül fel, mindig van nálam egy gumipók-háló, amivel egyszerűen fel tudok rögzíteni szinte bármit a hátsó ülésre.
A legtöbb holmi akkor volt nálam a Street Glide-on, amikor 2011-ben Spanyolországba mentünk. A túra három hetes volt, és sátrat, hálózsákot és derékaljat is vinni kellett – általában ezek foglalják a legtöbb helyet (az esőruha után). Akkor megoldottam egy vízhatlan, PVC hengertáskával, amit szintén a hátsó ülésre kötöttem fel. Ennek egyébként az egyik hátránya az volt, hogy két oldalt rálógott a dobozokra, így azokat nem tudtam kinyitni, amíg le nem cuccoltam teljesen.
Korábban a Moto Guzzin is voltak gyárilag táskák bőrből, úgyhogy akkor sem volt ezzel gondom. Nem úgy a Honda Shadow-n, ahol viszont az extra fényezés és az egy oldalra felfutó forró kipufogócsövek okoztak fejtörést táska ügyben. Egyébként egy textil nyeregtáskával oldottam meg legtöbbször a túrákat akkoriban.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Hogy miért kellet mégis még egy táska?
Immár akkorák lettek a gyerekek (8 és 10 évesek), hogy mindkettőjüknek leér a lába a lábtartóra, ezért felmerült, hogy most már tudnánk együtt túrázni mind a négyen, két motorral. Ha viszont ketten ülünk a motoron, akkor kettőnk holmiját kell elnyelnie a táskáknak.
A férjem akár világkörüli túrára is fel van készülve. A Táltoson, ami egy egyedi építésű Harley-Davidson chopper, van két bőr oldaltáska, egy magasítható tanktáska és a teljes háttámla magasságában egy Deemeed táska. Habár ezt a tárolóhely mennyiséget egyedül is simán megtölti – a legvastagabb hálózsákot és az itthoni legnagyobb díszpárnát viszi magával a túrákra – azért egy gyerek holmijának eddig még mindig sikerüt szorítania egy kis helyet.
Szóval már csak az én motoromra kellett kitalálni valami bővítést, hogy mindenki ruhái elférjenek.
A férjemet már több mint tíz éve hűségesen szolgálja a Deemeed táska (ne kérdezzétek, hogy kell mondani, én „dímíd”-nek mondom). Ráadásul a Deemeed termékekre 30 év garanciát ad a gyártó. Biztos van valami apróbetű ezzel kapcsolatban, ugyanis a holapon 2,5 és 30 évet is találtam, azt nem tudom, hogy mitől függ. Egyelőre 10 év után még semmi hibája nincs az uram táskájának.
Tehát amikor elkezdtem táskákat keresgélni, eljutottam a Deemeed oldalára is, ami szeritem szuper. Ami legjobban tetszik benne, hogy mindenki a saját motorjára (nem csak Harley-ra, hanem minden márkára) ki tudja bogarászni egy kalkulátor segítségével, hogy melyik táska lenne a legjobb. Be kell írni a motor márkáját, a modellt, és azt, hogy hova keresel táskát a motorra (elölre, hátra, oldalra).
Ekkor feldob még egy csomó kérdést, hogy hányan utaztok a motoron, van-e csomagtartód, van-e háttámlád, kicsi vagy nagy táskát keresel-e meg ilyenek. A végén pedig kilistázza fényképpel együtt az összes lehetséges variációt. Jó játék, én is elvoltam ezzel egy ideig, de aztán nem rendeltem meg online, mert a Deemeed honlapján azt írják, hogy a soproni Harley-Davidsonban árulják ezt a márkát, mi meg épp oda készültünk a tesztnapra. Ennyit még bírtam várni.
Tesztmotorozással egybekötött szülinapi túra a nyugati országrészben