KiemeltMotorokMotortesztek

Indulj a zöld úton! – Kawasaki Ninja 250R 2008 teszt

ninja250 2094Bár az új kis Ninja elődjét, a ZZR 250-est nem volt módom kipróbálni, ezért összehasonlítani sem tudom, de hiszek a modell leírásoknak. Ugyanis a teljesen újratervezett 249 cm3-es, soros, kéthengeres, négyütemű motor teljesítményét a piaci igényekhez hangolva úgy módosították a tervezők, hogy az alsó és közép tartományokban nyomatékosabb lett, ami a teljesítménygörbe tetején némi visszaesést eredményezett.

Sportmotor fris jogsisoknak

A Kawasaki ezt a gépet a friss jogosítvánnyal rendelkezőknek, illetve azoknak szánja, akik a csillagászati méreteket öltő benzinárakon szeretnének spórolni azzal, hogy az autó helyett motorkerékpárral közlekednek. Számukra nem annyira a végsebesség, hanem a napi szintű, praktikus használhatóság számít. Márpedig a környező településekről a városba eljutni, majd a városi forgalomban ügyeskedni, szükség van a nyomatékos motorra és a rugalmas vezethetőségre.

Persze azért nem kell megijedni, hiszen az, hogy a kezdőket célozták meg ezzel a modellel, nem jelenti azt, hogy a kis Ninja nem megy. A Budakeszi-Zsámbék,Tök-Etyek környékén tett 100 kilométeres túra alatt egészen megbarátkoztam a ezzel a sportos modellel.

Jól gyorsul, jól lassul, a kanyarokat szinte magától veszi be. Nagyobb fordulaton úgy visít, mint egy igazi, nagy sportmotor. A végsebessége az érdi emelkedőn (felfele) 160 km/óra volt, ami szerintem több mint elég egy minden nap használatos motorkerékpárnál, miközben a pályán sem fogunk szégyent vallani vele.

ninja250 3104A kis Ninja megvásárlását a Kawasaki a barátságos, 1 245 000 Ft-os ár mellett különböző akciókkal, kedvező hitellel, és egy eredeti Kawasaki motoros kabáttal segíti, így adva zöld utat a kezdőknek. Ha pedig az új Kawasaki tulajdonos néhány év múlva megszerezte a kellő rutint, a márkakereskedők garantáltan visszavásárolják a 250-es Ninját nagyobb Kawasaki vásárlása esetén.

Ha pedig még ez sem elég, a Kawasaki nagyobb nyári rendezvényein – a kunmadarasi gyorsulások, a kaposvári X-Treme Day vagy a Hungaroringen tartott Esti Motorozások – a hölgyek lefotóztathatják magukat a Ninja 250R mellett. A profi fotós által készített képek a CKM weboldalán fognak megjelenni, és ott szavazni lehet a legjobbakra.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Fődíj egy 4 oldalas fotósorozat a CKM Magazinban. Azt, hogy ki lett a Ninja 250R arca, az augusztus 22-i II. Kawasaki Lime Party-n tudjuk majd meg. Ha pedig már belejöttél a vezetésbe, még az is lehet, hogy jövőre külön Ninja 250R kupa is lesz a ZX kupa mellett…

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük