Házi barkácsKiemeltMotorokMotorozás

Indítani, vagy nem indítani: az itt a kérdés – Érdemes-e szezonon kívül megjáratni a motort

inditani vagy nem 01Közeleg a tavasz, de addig még eltelik pár hónap, amíg nem futtathatjuk meg paripáinkat a száraz, meleg aszfalton. A motorjukat imádó fanatikusok nagy kérdése ilyenkor az, hogy a téli, közel fél éves tárolás alatt beindítsák-e rövid időre a szerelmüket, vagy ne.

Ez kb. annyira megosztó kérdés motoros körökben, mint az, hogy a tyúk, vagy a tojás volt-e előbb, vagy hogy témánál maradjunk, hogy szezon végén legyen-e az olajcsere, vagy szezon elején. Az elején le kell szögezni azt, hogy mindkét verzió tartogat a motorra káros, illetve hasznos dolgokat. Melyek ezek?

Az időszakos indítás előnye, hogy nem áll a kenési rendszer kényesebb, szűkebb részeiben hosszú ideig az olaj, így nem tud a benne lévő szennyeződés, korom, kopadék, illetve nedvesség lerakódni és elszűkíteni, esetleg eltömíteni a járatokat.

Az időszakos indítások továbbá jót tesznek a különféle tömítéseknek, szimmeringeknek, mert azok így időről időre kenést, hőt kapnak, így megtartják tömítőképességüket, nem száradnak ki és nem keményednek meg véglegesen.

A keletkezett hő még azért is hasznos, mert az állásban itt-ott lecsapódott párát, összegyűlt nedvességet elpárologtatja, így meggátolhatja a korróziót, vagy azt, hogy egyéb károkat okozzon. Természetesen az üzemanyag-rendszernek is hasznos, ha annak részein friss nedű áramlik át. Ez különösen olyan rendszerek esetében előz meg kellemetlenségeket, melyekből a téli tárolás alatt nem tudjuk leengedni a benzint.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Hátrányok között említhetjük meg azt, hogy nem mindenki számára egyszerű kivitelezni azt, hogy akár havonta egyszer előbányássza a gépet 20 percre, és járassa. Aki szabadban, jól bebugyolálva, vagy garázs mélyén, körbebarikádozva, akkumulátorától megfosztva tárolja motorját, annak igazi tortúra lehet, így nekik marad a csöndes téli álom.

Ha motorunkat mégis módunkban áll megjáratni olykor, akkor a felmelegedett olajban annak lehűlése után a levegőben lévő nedvesség lecsapódik, ami nem szerencsés dolog. Ehhez hasonlóan a kipufogóban, és egyéb helyeken is páraképződés lép fel, ami szintén káros.

A legjobb ilyenkor fűtött helyen hagyni, hogy kihűljön a gép, mert ilyenkor képződik a legkevesebb pára. Ha nem friss olajjal raktuk el ősszel, hanem majd tavasszal cseréljük le azt, akkor nem olyan nagy baj, ha nedvességet szív magába, hisz úgyis leeresztjük.

Egy ilyen hidegindítás elég nagy áramot vesz fel az akkumulátorból, ami még nem lenne baj, de egy 15-20 perces járatás nem pótolja a keletkezett veszteséget, így ha tároláskor nem csepptöltővel tápláljuk az akkut, a következő alkalommal már gyengébb lesz, és tavaszra simán kinyírhatjuk, és vehetünk újat.

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük