fbpx
Házi barkácsKiemeltMotorokMotorozás

Indítani, vagy nem indítani: az itt a kérdés – Érdemes-e szezonon kívül megjáratni a motort

A legszerencsésebb persze az lenne, ha tudnánk menni 10-15 km-t, mivel az alapjáraton való hosszan üzemeltetés sem tesz jót a motornak. Ilyenkor az olajnyomás alacsony és nem stabil. A rövid tiszteletkör a téli viszonyok között sajnos nagyon ritkán lehetséges.

Miközben a motor melegszik, ne feledkezzünk el az olyan kenést igénylő alkatrészekről sem, melyek ilyenkor nem kapnak hőt, kenést, azonban igénylik azt. Rugóztassuk be az első és hátsó futóművet, hogy azok szimmeringjei és a teleszkópszárak is friss kenést kapjanak, illetve az első és hátsó fékeket is pumpálgassuk, hogy a gumialkatrészek is mozgásban legyenek.

Ha már a motor elérte az üzemi hőmérsékletet, és rendelkezésünkre áll 1-2 méter terület, kapcsoljuk egyes fokozatba a váltót, és csúsztatva kússzunk előre a motorral, majd visszagurulva, néhányszor ismételjük meg a műveletet. Ilyenkor a kuplung és a váltó alkatrészei is mozgásba kerülnek, és az olajfürdős tengelykapcsoló lamellái is friss olajat kapnak, így nem tapadnak össze túlságosan az állásban.

Amikor leállítjuk a gépet, nézzük át az esetleges olaj, üzemanyag, hűtőfolyadék vagy fékfolyadék szivárgások időben való felderítése végett. Ezt amúgy megtehetjük indítás előtt is, mivel lehűlt alkatrészek esetén jobban szivároghat egy-egy csatlakozás, tömítés.

Érdemes még ránézni a gumiabroncs-nyomásokra is, így elkerülhetjük az állás alatt kialakuló deformációt. Ha valamilyen ponyvával, lepedővel letakarva tároljuk a motort, akkor mindenképp várjuk meg, míg kihűl, és csak utána bugyoláljuk be. A ponyva alatt megrekedt pára sem jó dolog, de ha ráolvad a blokkra a takaró, az még nagyobb bosszúságot okoz.

Ha a fenti műveleteket időről-időre elvégezzük, akkor az alapos gondoskodás mellett folyamatosan figyelhetjük kedvencünk állapotát, és idejében felismerhetünk, kijavíthatunk a keletkezett hibákat, és nem kell aggódnunk azért, hogy tavasszal beindul-e, tökéletes állapotú lesz-e a vasparipa.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Összefoglalva, az igazán motormániások, a gépeket tisztelők – és az időmilliomosok – számára a körülményes, ám az állagmegóvás szempontjából előnyösebb, időszakos indítás a jó választás, míg a lusták megkockáztathatják a kényelmesebb megoldást, mely kissé nagyobb rizikóval jár.

Mentés

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x