fbpx

Horváth Attila a szövegíró

Előadók és zenekarok sora vált hihetetlenül népszerűvé szövegei segítségével.

Négy évtizede alkot az egyik legnagyobb hatású magyar szövegíró, Horváth Attila. Gondolatain a közönség több generációja nőtt fel. Idén töltötte be hatvanadik életévét, s a kettős jubileum örömére április 27-én a Papp László Budapest Sportarénában életmű koncertrekerül sor. Negyven év rock, blues, country és heavy metal zenéje szólal meg egy estén – csupa olyan dal, ami talán ki sem kerül a próbatermek falai közül, ha más a szövege…

– Hogyan kezdődött?

– Úgy tizenkét éves lehettem, amikor a beatzene egyik napról a másikra világszenzációvá vált – mondja Horváth Attila. – Üvöltöztük az angol szövegeket, anélkül, hogy értettük volna. Gyanítottam, hogy valamiről mégis csak szólhatnak, nekiláttam fordítgatni. Versíró emberke voltam, szakmailag is érdekelt a dolog. Amikor már jó sok szöveget lefordítottam, feltűnt, hogy rólam szólnak… S rájöttem, hogy nekem is dalszövegeket kell írnom versek helyett: arról, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, milyennek látjuk a világot, miképpen viszonyulunk egymáshoz. Mindezt persze költőien is meg lehet fogalmazni, de igazán akkor érhet célba, ha a lehető legegyszerűbben mondom el. Természetes és hiteles módon.

– Kizárólag angol szövegek hatottak rád? Negyven évvel ezelőtt már sok zenekar énekelt magyarul.

– Elsősorban Bródy János hatott rám. Az ő nagy találmánya volt, hogy az akkor még korosztályos zene a fiatalok nyelvén szólaljon meg, mivel a korábbi táncdalok valami késő romantikus álköltőiséggel, azaz nem létező nyelven beszéltek. Ő tanított szövegeivel arra is, hogyan kell úgy fogalmazni, hogy a rocktól rettegő hatalom ne vegye észre, mit akarok mondani, a közönség mégis megértsen. Rajta kívül Demjén Rózsi hatott rám, laza életszemléletével, valamint hogy pontosan tudta, a nóta mely részein kell elhelyezni a legfontosabb gondolatokat. Azóta is sok jó szövegíró munkáival találkoztam, ám miután kialakítottam saját stílusomat, s tudtam, merre akarok menni, már nem tanulni akartam tőlük, hanem egyszerűen csak örülni annak, ha jókat írtak.

– A rendszerváltáskor több, addig virágnyelven fogalmazó szövegíró érezte úgy, hogy kihúzták lába alól a talajt. Öröm volt, hogy megszűnt a cenzúra – de hogyan tovább, miről fognak szólni ezután a dalok?

– Nekem nem volt ilyen gondom, addig is igyekeztem szókimondóan fogalmazni. A hetvenes évek második felétől már egyértelműbb szövegeket is lehetett írni, csak vigyázni kellett, hogy a határt ne lépje át az ember. Addig viszont mindig elmentem. Ráadásul már a Taurus, de leginkább a Piramis időszakában kitaláltunk egy trükköt: ha éreztük, hogy egy dal problémás lehet, két változatban írtam meg a szöveget. Volt az igazi, a másikban pedig elhelyeztem olyan sorokat, amiket biztosan nem engednek át. A cenzorok természetesen kaptak rajtuk, mi pedig azt mondtuk, jó, átgondoljuk a dolgot. Azután beadtuk az igazi szöveget, és az átment minden probléma nélkül. Plusz még azt a benyomást is keltettük, hogy velünk lehet értelmesen beszélni – és máris nem vizsgálták olyan szigorúan a további munkáinkat.

Egyébként én rendszerektől függetlenül mindig törekedtem arra, hogy dalaimnak több rétege, több értelmezése legyen az elsődleges jelentés mögött. Hogy azután a hallgatónak melyik mond valamit, melyik érinti meg, az már az ő dolga.

– Ám előbb az előadókat kell megérinteniük. Maradéktalanul visszakapod tőlük, ahogyan benned szólalnak meg a szövegek?

– Igyekszem visszakapni… Ott vagyok a dalok felvételénél, s általában elfogadják észrevételeimet a zeneszerzők, az énekesek. Ez nem hiúság, nem hiszem, hogy mindent tudnék, főleg mindent jobban – inkább arról van szó, hogy mire elkészül a szöveg, addigra már enyém is a dal, belém ivódik minden egyes hang. Ha az előadó máshogyan értelmezi vagy hangsúlyozza, elmondom, én hogyan gondoltam. Kivéve persze, ha ezzel gazdagítja a dalt.

– Mennyire vagy benne te magad a szövegeidben?

– Teljesen. Csak úgy teszek, mintha nem én lennék bennük… Fontos a kötelező empátia, hogy az énekestől legyen hiteles a dal. Ehhez ideális esetben jól kell ismernem őt, illetve természetesen vannak szakmai fortélyaim és trükkjeim. Mert a szövegírás is mesterség, rengeteg tanulás és munka kell hogy legyen mögötte. De ez nem panasz, mert minden pillanatát élvezem. És minden pillanatát meg is szenvedem…

Ajánlom másoknak is

Cseréld a bukósisakodat sapkára!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x