fbpx

Horváth Attila a szövegíró

Előadók és zenekarok sora vált hihetetlenül népszerűvé szövegei segítségével.

Négy évtizede alkot az egyik legnagyobb hatású magyar szövegíró, Horváth Attila. Gondolatain a közönség több generációja nőtt fel. Idén töltötte be hatvanadik életévét, s a kettős jubileum örömére április 27-én a Papp László Budapest Sportarénában életmű koncertrekerül sor. Negyven év rock, blues, country és heavy metal zenéje szólal meg egy estén – csupa olyan dal, ami talán ki sem kerül a próbatermek falai közül, ha más a szövege…

– Hogyan kezdődött?

– Úgy tizenkét éves lehettem, amikor a beatzene egyik napról a másikra világszenzációvá vált – mondja Horváth Attila. – Üvöltöztük az angol szövegeket, anélkül, hogy értettük volna. Gyanítottam, hogy valamiről mégis csak szólhatnak, nekiláttam fordítgatni. Versíró emberke voltam, szakmailag is érdekelt a dolog. Amikor már jó sok szöveget lefordítottam, feltűnt, hogy rólam szólnak… S rájöttem, hogy nekem is dalszövegeket kell írnom versek helyett: arról, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, milyennek látjuk a világot, miképpen viszonyulunk egymáshoz. Mindezt persze költőien is meg lehet fogalmazni, de igazán akkor érhet célba, ha a lehető legegyszerűbben mondom el. Természetes és hiteles módon.

– Kizárólag angol szövegek hatottak rád? Negyven évvel ezelőtt már sok zenekar énekelt magyarul.

– Elsősorban Bródy János hatott rám. Az ő nagy találmánya volt, hogy az akkor még korosztályos zene a fiatalok nyelvén szólaljon meg, mivel a korábbi táncdalok valami késő romantikus álköltőiséggel, azaz nem létező nyelven beszéltek. Ő tanított szövegeivel arra is, hogyan kell úgy fogalmazni, hogy a rocktól rettegő hatalom ne vegye észre, mit akarok mondani, a közönség mégis megértsen. Rajta kívül Demjén Rózsi hatott rám, laza életszemléletével, valamint hogy pontosan tudta, a nóta mely részein kell elhelyezni a legfontosabb gondolatokat. Azóta is sok jó szövegíró munkáival találkoztam, ám miután kialakítottam saját stílusomat, s tudtam, merre akarok menni, már nem tanulni akartam tőlük, hanem egyszerűen csak örülni annak, ha jókat írtak.

– A rendszerváltáskor több, addig virágnyelven fogalmazó szövegíró érezte úgy, hogy kihúzták lába alól a talajt. Öröm volt, hogy megszűnt a cenzúra – de hogyan tovább, miről fognak szólni ezután a dalok?

– Nekem nem volt ilyen gondom, addig is igyekeztem szókimondóan fogalmazni. A hetvenes évek második felétől már egyértelműbb szövegeket is lehetett írni, csak vigyázni kellett, hogy a határt ne lépje át az ember. Addig viszont mindig elmentem. Ráadásul már a Taurus, de leginkább a Piramis időszakában kitaláltunk egy trükköt: ha éreztük, hogy egy dal problémás lehet, két változatban írtam meg a szöveget. Volt az igazi, a másikban pedig elhelyeztem olyan sorokat, amiket biztosan nem engednek át. A cenzorok természetesen kaptak rajtuk, mi pedig azt mondtuk, jó, átgondoljuk a dolgot. Azután beadtuk az igazi szöveget, és az átment minden probléma nélkül. Plusz még azt a benyomást is keltettük, hogy velünk lehet értelmesen beszélni – és máris nem vizsgálták olyan szigorúan a további munkáinkat.

Egyébként én rendszerektől függetlenül mindig törekedtem arra, hogy dalaimnak több rétege, több értelmezése legyen az elsődleges jelentés mögött. Hogy azután a hallgatónak melyik mond valamit, melyik érinti meg, az már az ő dolga.

– Ám előbb az előadókat kell megérinteniük. Maradéktalanul visszakapod tőlük, ahogyan benned szólalnak meg a szövegek?

– Igyekszem visszakapni… Ott vagyok a dalok felvételénél, s általában elfogadják észrevételeimet a zeneszerzők, az énekesek. Ez nem hiúság, nem hiszem, hogy mindent tudnék, főleg mindent jobban – inkább arról van szó, hogy mire elkészül a szöveg, addigra már enyém is a dal, belém ivódik minden egyes hang. Ha az előadó máshogyan értelmezi vagy hangsúlyozza, elmondom, én hogyan gondoltam. Kivéve persze, ha ezzel gazdagítja a dalt.

– Mennyire vagy benne te magad a szövegeidben?

– Teljesen. Csak úgy teszek, mintha nem én lennék bennük… Fontos a kötelező empátia, hogy az énekestől legyen hiteles a dal. Ehhez ideális esetben jól kell ismernem őt, illetve természetesen vannak szakmai fortélyaim és trükkjeim. Mert a szövegírás is mesterség, rengeteg tanulás és munka kell hogy legyen mögötte. De ez nem panasz, mert minden pillanatát élvezem. És minden pillanatát meg is szenvedem…

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x