Honda Safety Hungary – 1. vezetéstechnikai tréning
Igaz, pont ezért vagy 8x visszaparancsolt a motorra/ról a szabályos fel és leszállás miatt, de hát a fene egye meg, ha egyszer igaza van és én csinálom a hülyeséget… Szimultán magyarázta a motoros és a robogós verzióit a feladatoknak, mert ugye kétféle vassal voltunk a keze alatt, szóval jól csinálta a dolgát.
Nos, a másik életre szóló tanítás is lehetne motorosoknak: ahová nézel, oda megy a motorod (autót, hajód, kamionod, stb.). Mármint ha a bóját fixálod, akkor tuti elgázolod, ha a falat fixálod, akkor falnak mész és egyéb finomságok, tehát amerre menekülni akar az ember, ahová el akar jutni, oda kell nézni, nem pedig az elkerülendő helyet sasoljuk.
A téma tényleg működik: a bójagázolás nekem is akkor ment a legjobban, amikor jó alaposan kiszúrtam magamnak a példányt, hogy majd hogyan fogom én azt elkerülni, és önkéntelenül is áthajtottam a nyomorulton. (Egyébként puha szilikonból vannak, így elég szívós jószágok, nincs bajuk tőle).
Ha már kinézted a célt, az agy odakoordinál, nincs mese! Elég tanulságos feladat, vészhelyzetben ezek után tuti csak az fogom ezerrel figyelni, ahová menekülni akarok… Mire jött a kajaidő, már kezdett leszakadni a karom, és mivel még ehető is volt az étel, az ebéd utáni félóra szünet életmentő volt, hogy ne aludjak rá jóllakott óvodásként a Hornira. A kis drágában akkor fordult át a mutató 3000-re. Bűn randa UV-zöld színű lett a megkérvényezett járgány, de valójában a színe tökmindegy, mert igazán kedves kis Horni ám az a zöld csoda.
Délután folytattuk, és leginkább a vészfékezéses gyakorlatok jöttek be. A műszaki bigyók nekem nagyon szoktak tetszeni, és itt voltak kütyük is! Szóval Viktor előcibálta a traffipaxot, meg az infrakapukat hozzá, majd hóttkomoly pofával előadta, hogy most ő fogja írni a csekket: akkor is ha túlságosan lassan, és akkor is ha túlságosan gyorsan megyünk, de nem ám a lájtos harmincasakat, hanem a rögtön a háromszázasakat… (Tud élni a fickó!) 40 km/h a célkitűzés, alatta felette 1-2 km/h megengedett.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Szóval a vészfékezés első körökben látványos ugrabugrálós lefulladások voltak, aztán végül sikerült felülkerekedni a jobbláblerakós rossz szokásomon: benyomtam a hátsó féket is, meg az elsőt is, és letettem a bal lábam. Ekkor már sikerült is a kitűzött két bója között megállni. Megy ez, úgy huszadszorra már egész jól…
Viktorunk elég türelmes volt, nem akart hozzám vágni semmit, és még kétszáz-huszonnyolcadszorra is türelmesen magyarázta, hogy ne húzd a gázt miközben fékezel, és hogyan forgassam vissza a gázkart tudatosan, miközben még fékezek is.
No, a legbrutálisabb bemutató a gyorshajtási bemutató volt, Viktor egyszer csak elkezdett gumit melegíteni, majd prezentálta a 40 km/h vészfékezés fékútját, meg a 80 km/h fékútját. Csak úgy cirka négyszeres volt kb. a különbség a két távolság között, tehát a negyvenes táblánál labda után vetődő gyereket simán telibe lehet verni nyolcvannal, és nincs az a fékrendszer, ami megmentené a porontyot (max a Jóisten). Ezek után elmesélte, hogy melyik távolban feltűnő fasornál van a 120 km/h fékútja, meg a 280-asé és a 320-asé, és az észlelési idő meg a reakcióidők hogy alakulnak a fékút mentén.
A kanyar beláthatóságát is ide gyorsan hozzáfűzte: hát eddig se voltam nagy sebességfüggő, de eztán se leszek, az már tuti. A franc se akarja a 25-tel slattyogó társzekér petrencerúdján felnyársalva végezni. Gyors kikerüléseket is csináltunk, a feszültség oldására, egyszer jó gyorsan át is gázoltam a bóján, akkor is sikerült nem felette elnézni a cél irányába, hanem vadul bámultam a nyomorult bóját, hogy majd úgy jól kikerülöm. Még gyakoroltunk egy kicsit, aztán a maradék karjaimat összelapátolva hazaindultam…
Másnap reggel csekkolás: értitek-e a tegnapit, van-e kérdés, hogy vagytok? Köszi, értek mindent, csak ha majd felmásztam a motorra, csatoljátok vissza a karomat. Igen-igen, mert kapaszkodni próbáltam, ígérem ma nem fogok, mert nem birok! És tényleg meg sokkal kevesebb karizommal is elmegy a motor, lehet egész lazán is tartani a kormányt, attól még az egyenesen halad.
Jöttek a súlypont áthelyezéses gyakorlatok, a kanyarodás, meg a lassú haladási egyensúly gyakorlatok (a nyomorult vasgerendán ha 5x végig bírtam menni már sokat mondok, pedig a PÁV vizsgán anno olyan szépen megdicsértek, hogy milyen klassz egyensúlyom van a kütyüvizsgálatnál).
Aztán volt Budapest Útszimulátor: a dolog úgy nézett ki elsőre, mint egy lapjával földre tett szélesebb vaslétra (és az is volt), ezen is áthajtottunk néhányszor, friss beton szimuláció nem volt. (Pedig egyszer véletlen áthajtottam egy olyanon, mert a szakik nem kordonozták el a friss járdát, csak szimplán ácsorogtak mellette ebédidőben, én meg azt hittem az út feltúrt oldalát őrzik annyira sörösüvegekkel – volt is óbégatás a huligán motoros után, nagyon figyeltem ám akkor is, hogy nehogy odafeküdjek.)
Szóval simán át lehet hajtani a vaslétrán, elegáns popsiemeléssel, némi lendülettel és finom kuplungcsúsztatással. Közben a fedett-pályás papírkutyák időnként kinéztek ránk, hogy ránk akar-e már szakadni a hófelhő.
Aztán eleredt a hó, majd elkezdett fújni a szél is, csak épp annyira, hogy a bójákat szétszórja a pályán, így betereltek minket, és elmentünk ebédelni. Próbáltam lenyúlni az oktató 1000-es kolbászzsír-metál vasát, annak ürügyén, hogy majd én azt beviszem a hóról, de az következetes volt, és nem adta oda. A kaja végére azért lecsillapodott a hóvihar, és mehettünk ki a nedves pályára gyakorolni. Vészfékezésnél sikerült is blokkoltatni a hátsó kereket, csak másként viselkedik a hideg gumi esős úton…
