Hogyan kezdjek neki a motorjogsi elintézésének?
Az első órán kiderül, mit is tudunk kezdeni egy kétkerekűvel. Kezdve a legkisebbel, elérve a legnagyobbig – ha nem is az első órán, de általában legkésőbb a 15-20. óra körül már biztosan megtanulunk motorozni. Hogy kinek mennyi időre van szüksége ehhez és milyen motoron, az más kérdés.
Fontos tudnunk, hogy ez NEM vezetéstechnikai tréning! Ez a tanfolyam olyan oktatás, ami a közlekedési alapokra készít fel, ahol nekünk motorvezetőknek irányítanunk kell tudni a járművet – előrelátó közlekedési ismeretekkel, balesetmentesen, az út, a látási és a forgalmi viszonyoknak megfelelően.
Vannak a járműkezelési (rutin) feladatok, amit kötött pályán kell elvégezni. Ezek alkalmasak arra, hogy biztonsággal megtanuljuk használni a motort. Kialakul a motortartás, egyensúly érzék, akár még az eséstechnika is. A közmondás itt aztán tényleg bejön, „gyakorlat teszi a mestert” nincs is más lehetősége, mint gyakorolni addig, amíg le tud vizsgázni.
Műszaki oktatást is kapunk, aminél megtanuljuk, mit kell naponta indulás előtt és időszakosan ellenőrizni a motorunkon. Itt azért bele lehet – és érdemes is – tenni némi vezetéstechnikát, mint pl. a tanpályán a karral való jelzést, amihez el kell engedni a kormányt, amikor jelezni akarok valamilyen irányt, ez nagyon jó gyakorlat a motorkerékpár stabilabb kezelésének eléréséhez.
Ezután megmérettetjük magunkat a Járműkezelési vizsgán, amiben a gyakorlat mellett van némi műszaki ismeret is, egy részét kérdezik ki tőlünk annak, amit az oktató megtanított.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Következik a forgalmi gyakorlás. Persze mindenki azt mondja, hogy Ő tud közlekedni, csak azt a kifejezést felejtik el, hogy a „kresz szabályoknak megfelelően”. A vizsga sikeressége érdekében nem árt, ha figyelünk az oktató tanácsaira, kicsit szépítünk a tartásunkon, meg a fejünket is forgatjuk, és figyelünk a táblákra. A forgalmi vizsgán vesszük aztán észre, hogy a vizsgabiztos miatt mennyire jó, hogy megfogadtuk az oktató tanácsait.
A sikeres forgalmi vizsga után pár nappal már mehetünk is az okmányirodába megcsináltatni a jogsinkat, ami 1-3 héten belül a kezünkben lesz.