fbpx

Hodálik Brigitta – A gyerekek mellett is fejlődöm

hodalik brigitta 15Mivel akkor ő már 30 éve motorozott, így segített nekem végül választani, mert pont a motoros túra következő hetén lett meg a jogosítványom. Egy 2001-es Suzuki SV650S lett az első nagy motorom. Nagyon szerettem a nyomatékosságát, de még mindig nem éreztem úgy, hogy elég lesz. Vannak ennek a motornak gyerekhibái, ami miatt tovább hajtott egy másik felé.

Kedvesemnek egy CBR600 Hondája volt, így sokszor mentem sor 4 motorral. Érdekes volt a két motor közötti különbséget érezni. Sport vagy sport-túra? Ez még mindig nem Túra. Végül később mégis csak a harmadik változat győzött.

Közben jött a közös gyermekünk, hát nem vagyok rá büszke, de 5 hét maradt ki a terhesség alatt a motorozásból. A 10. hét után már nem bírtam a hosszabb utakat. Ha elkapott a hév a szomszéd városokba gurultam el, meg vissza. A 32. héten volt az utolsó ilyen, utána már csak majdnem mindennap beindítottam az SV-t vagy Zolim gurult velünk éjjel a faluban egy utcányit.

Attila biztos, hogy érezte rajtam ezt az őrületet, mert ha már nem volt mit tenni annyira sírt pici babaként, csak a garázsba kellett kimenni, beindítani a vasakat és elaludt. Most 10 hónapos. Kisebb-nagyobb gurulásokkal a hátam mögött szülés után, valamint 4 évnyi folyamatos tanulás (eső, szél, hideg, forróság, télen: Simson, Honda 125 cross motorozás) sokadik kilométer és 2-3 esés után úgy éreztem megértem a váltásra.

Egy BMW F800GT-t nézegettem sokáig, de árban nem nekem találták ki. Végül nem is mertem kipróbálni, nehogy beleszeressek. Aztán tovább keresgéltem, jobban előtérbe helyezve a fő szempontokat is: túrázás, külső, 72 LE-nél több legyen. Végül megtaláltam a vágyaim motorját egy CBF1000 Hondát.

Zolim először megijedt, hogy elment az eszem, hiszen ez egy erős váltás az SV után, de miután megmutattam neki a motort, minden feltérképezett ismeretemmel, rajongásommal róla, elmentünk kipróbálni egy legújabb és egy régebbi változatát, hát ő is bele szerelmesedett ebbe a típusba, úgy, hogy most van két eladó motorunk is. Az ezredes mellett (ez lett a vágyaim motorjának a neve).

Valamint szeretné az övét is lecserélni egy ugyanilyenre, mert haza jött velem a vágyott motor. Ezredes 10 éves, de a két előző gazdája kevésbé használta ki, 27.000 kilométerrel vettem át, esőben még csak én motoroztam vele. Annyira szépen karbantartották, hogy az előző tulaj gúnyneve is patikus volt. Tükörrel mutogatta a motor alsó vázát.

Nagyon kényelmes, a visszapillantói csodálatosan segítik a gurulást, és sokkal könnyebben kezelhető számomra, mint az SV. Gyári sportkipufogói őrületes hangzást biztosítanak. Egyszerűen számomra tökéletes.

 

Ajánlom másoknak is

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x