Helló darázs! Honda CB750 Hornet 2023 teszt
Nagy volt a szerelem, nagy a szívfájdalom, hogy vissza kellett adni: a megújult, átöltözött, felturbózott Darázs egészen a szívemhez nőtt azalatt az egy hét alatt, amíg 3 ország kanyarjait teszteltük.
Fej-tor-potroh
Megjelenése nagyon dögös, a háromszög alakú fejidom és a kormány-tükrök csáprágó-szerű kialakítása valóban darazsassá teszi.
Bogárfóbiásoknak nem bejövős, de amúgy szerintem dögös kis jármű, és sokan mások is megcsodálták. Fehérben gyönyörűséges, de az igazi darázs-feelinget a szalonban álló sárga hozza, ő le sem tagadhatja a nevét.
Fejtől nézve nekem egyedül a kijelző kiemelkedése ormótlan egy kicsit, megelégedtem volna kevesebb információval, ami jobban belesimul az összképbe. Már csak azért is, mert az általam rábuherált, GPS-funkciót betöltő telefontartó amúgy is kitakarta az infók részét és enélkül is boldogan tudtam motorozni.
Apropó, 2023-ban nincs valami mód arra, hogy a motorgyártók eleve számoljanak a felszerelt telefonokkal és/vagy rá lehessen küldeni valahogy a GPS-t a kijelzőre? Amúgy van okostelefon-összekötési lehetőség a motorban, de elvileg csak arra, hogy Bluetooth-on át, hanggal irányítsam a telefont, a képet még nem veszi át. Sajnos.
Az 5” műszerfal olyan, mint egy űrhajó irányítóközpontja, mindent IS megjelenít, mondjuk az időjárás jelentés meg a jövő heti lottószámok kicsit hiányoznak róla. A sebességet szép nagy számokkal mutatja középen, a fordulatszám jól látható a szomszéd megyéből is, alul a megtett kilométerek (Trip A, Trip B beállítási lehetőségekkel), megtett idő, összes és átlagos fogyasztás. Ez utóbbi nekem jellemzően 4 liter körül volt, autópályás, országutas, városi vegyes használat mellett. Ezen felül jelzi, melyik motorozási módban vagy és annak paramétereit.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Természetesen van hely a fényszóró-visszajelzőnek, a csodalámpának, ami az olajnyomás hiányára utal, kiírja még a hűtővíz hőfokát, a pontos időt, dátumot, a tankolási igényt…
Erős napsütésben is jól látható a fehér kijelző, sötétedés után éjjeli nézetre vált, így nem égeti ki a retinádat.
Haladjunk tovább a tor, akarom mondani a tank irányába
A magas, szögletes felépítmény mögött nagyon kényelmesen el lehet helyezkedni, rá lehet szorítani, ezáltal rettentő egyszerűen irányíthatóvá válik. A kanyarokat a motor nagyon szereti, sőt, igényli is. A magas, kicsit szögletes tank a beépített szórakoztatás funkciót is ellátja, remek méretekkel és akusztikával rendelkezik a piros lámpánál való doboláshoz is, ezáltal a közlekedés többi résztvevőjét is lehet mulattatni. A tank alatt kibukkan a pirosra fújt váz, ami tovaviszi a tekintetet a potroh irányába, ami sportosan az ég felé mered.
A talp teljesen kényelmesen leér (kb. 168 centi vagyok), a magasság nem kihívás, inkább az ülés szélessége miatt egy hangyányit nagyobb terpeszben kell keresni a talajt, de gyorsan hozzá lehet szokni. Szerintem alacsonyabb lányoknak sem lesz vele hosszú távon problémája. Mindemellett 190 kilós, könnyű vele manőverezni menet közben, lassabb tempónál is, de a parkolóban toligálás sem kihívás, ha arrébb kell vele állni.
A testhelyzet enyhén előredőlős, de még nem sportosan hasalós, teljesen kényelmes. A derekam nem fáradt el több száz kilométeren sem, viszont a csuklóim viszonylag hamar megfájdultak, ha valakinek eleve vannak ilyen gondjai, akkor lehet, hogy nem ez a testtartás lesz az ideális.
Az ülése rövid távon kényelmes, középtávon picit kemény, hosszabb távon (napi 300+ km) már feltöri az ember popóját, ezért, ha ilyesmikre tervezed a motort, mindenféleképpen ajánlanék mellé egy kényelmesebb ülést. Vagy egy jobban kipárnázott feneket.